Áthidaló Oktató
Kapcsolat

A finommozgások fejlesztő hatásai 2. rész

A finommotorika fejlesztése elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a gyermek szépen tudjon írni, technika munkáit pontosan tudja elkészíteni. A nagymozgásokhoz hasonlóan a finommozgásoknak is megvan a maguk képességfejlesztő hatása, szerepe.

Grafomotorika:


Az írómozgás leghatékonyabb algoritmusa, hogy egy nagyon alapos előkészítés után tanítsuk az írott betűket is. A táblára írt betűformát kinyújtott karral vállból, majd könyökből, csuklóból, végül mutató ujjal “írogattuk” át. Ezt követően vázoltunk a pad írólapjára könyökből, csuklóból. Azután jött az újságpapírfüzet és az írólap, amin vastag postaironnal dolgoztunk. A vázolások közben mindig mondtuk közösen, hangosan, az alakítás “szabályát”. Ezt azért célszerű együtt mondani a vázolással, mert így mindkét agyfélteke működésben van, az írás az egyiket, a beszéd a másikat aktivizálja. Mire a füzetbeírásra került a sor, már többnyire érezték a betűformát, a betűforma “benne volt az idegekben”. És még egy nagyon fontos dolog! – miután leírtuk az adott betűt, azonnal el is olvastuk. Ahányszor vázoltuk, annyiszor. Így jobban tudatosult a leírt forma és a kiejtett név összetartozása. Pl. az i betűnél: ferdén fel, egyenesen le, ívelek, horog, rajta pont, olvasás, “i”. A füzetbeírásnál arra kértem, a gyerekeket, hogy olvassák el magukban is a leírt betűket. Ennek az “elolvasásnak” egy másik praktikus funkciója is volt. Megszokták, hogy amit leírunk, azt mindig el kell olvasni, és ha hiba van benne, akkor lehet javítani. Tehát egy szokást alakítottam ki, ami érvényes volt a leírt betűre, szóra, mondatra, és később szövegre. Az olvasással kiszűrt hibák javítása segítette a jó helyesírást.

Időigényes munka, de megéri! Az írást, az olvasáshoz hasonlóan alapozzuk. Nem szabad elkapkodni! És kell a gyakorlás is, a megszilárdítás, mert egyébként torzulnak a formák.

Betűírást előkészítő gyakorlatok:


– Vállból (lendületgyakorlatok)
Meszelés: karok mozgatása vállból. Egymás után többször is mondhatjuk, hogy újrafestjük a szobát más-más színnel, váltott kézzel, két kézzel.
Gyümölcsszedés: egyenként szedik le a fáról a kiválasztott gyümölcsöt és egyenként teszik a “kosárba” (8-10 gyümölcs, majd a másik kézzel ugyanannyi).
Integess a repülőnek! Jó magasra nyúlva,váltott kézzel, majd két kézzel.
– Könyökből
Mázolás: A karok mozgatása könyökből történik. Alkalmas ez a mozdulat “ajtók, ablakok átfestésére.” 
Ablaktisztítás: Ötvözi a két előző mozgástípust, vállból, majd könyökből mozgatva a kart. Lehet először váltott, majd két kézzel “dolgozni”. 
Szitálás : “Fogd meg a szitát” és oldalirányba mozgatják könyökből a kezüket. (Mondókával is mozoghatna: Szita, szita, sűrű szita, Ma szitálok, holnap sütök,
Neked egy kis cipót sütök. Megzsírozom, megvajazom, Mégis, mégis neked adom
!”)
– Csuklók és ujjak mozgatása
Játékos ujjgyakorlatok : „Esik az eső…”-kopogás az ujjakkal a padon, zongorázás a padon, malmozás az összekulcsolt kezek hüvelykujjaival, stb.
Pumpálás :Egymás után többször ökölbe kell csukni az ujjakat majd kinyújtani. 
Süss fel nap!” A lazán ökölbe szorított ujjakat kell mereven kinyújtani napsugárnak, gyakorláshoz mondják a mondókát.
“Esik az eső!” Magasra nyújtják a karokat és lefelé hozva mozgatják az ujjaikat, majd kopogtatnak az ujjukkal a padon (Haragszik a katona….).
Csepp, csepp eső csepp, szomjas a föld itasd meg. Traktor gyere már, egész határ téged vár!” Ujjukat egyszerre érintik a hüvelykujjukhoz és mondják a mondóka első sorát, cseppentő mozdulatra, majd ujjaikkal kopognak a padon és folytatják a szöveget, “Szomjas a föld itasd meg!” 
“Csíp-csíp, csóka…” A hüvelyk és a mutató ujj csípő mozdulatot vesz fel, majd egyenként , minden ujj megérinti a hüvelyk ujjat, közben mondják a vers első sorát, majd “visszafelé” jönnek egyenként megérintve a hüvelyk ujjat, a második sort mondva “Vak var- júcs – ka”.

Írásmozgás koordináció


Az írásnál alapvető követelmény a betűknek a vonalközbe való beillesztése. Ez a “művelet” csak akkor sikerülhet, hogyha a gyerek képes a szemével követni a kezének a mozgását, ha megfelelően működik a szem és a kéz együttes mozgása, a szem-kéz koordinációja. Kialakítását leginkább a papír-ceruza gyakorlatok segítik.


Gyakorlatok:


– Sorkövetés : Labirintus szerű útvonalakon való haladás, ahol egyre szűkülő utcában (sorban) kell a ceruzával haladni, pl.: a kutyát kell elvezetni az ólba. Az utat először kijelöljük. Ez azt jelenti, hogy ujjbeggyel haladunk rajta végig és ezt követően mennek színessel végig a kijelölt úton. 
– Vonalkövetés : Hasonló a feladat, de nem utcában kell haladni, itt a két vonal helyett csak egy vonal van, azon kell vezetni a ceruzát a kijelölés után. 
– Átíróka : Ez a feladat a vonalkövetés egyik, a gyerekek által nagyon kedvelt formája. Zsírpapírt, később selyempapírt teszünk egy képre pl. valami gyermekújságon, és a “képet rajzolja” át. Ez esetben is jó kijelölni az utat.
– Összekötések átírása (vonalkövetés) Rajzlapra rajzolunk egymáshoz tartozó dolgokat és kipontozzuk az összekötő utat pl. virág és méhecske, először az ujjhegyével megy végig az úton, utána meg is rajzolja azt ceruzával és végig megy ugyanazon a vonalon, akár egymás után többször is, különféle színesekkel.
Mind a három variációra vonatkozó fontos szabály, hogy először az ujjbeggyel kell végig haladni a vonalon, hogy érzékelje az ujjbegyével az irányt és valóban megtalálja az utat. Csak az útvonal biztos ismeretében használhatja az írószert.

A ceruzafogás


Sajnos sok gondot okoz, hogy amikorra a gyerek iskolába kerül, már egy bizonyos, sokszor rossz mozdulat rögzült, amit nagyon nehéz korrigálni Arra kérem a gyereket, hogy a hüvelyk és mutató ujjával, csípő mozdulattal, fogja meg a ceruzát. A középső ujjával pedig támassza meg, hogy ne mozduljon el. Vegyen egy papír zsebkendőt a tenyerébe, (előfordulhat, hogy szüksége lesz rá), a gyűrűs és a kis ujjával nyomja a papírt a tenyeréhez és szorítsa a markába a zsebkendőt. Kezdetben lehetőleg kicsit vastagabb ceruzával dolgozzunk.

A kezesség


Ma már nincs átszoktatás. Tudjuk, hogy az oldaliság a domináns agyféltekével van összefüggésben. Ültetésnél úgy kell elhelyezni a balkezes gyereket, hogy az író kéz ne ütközzön a társa könyökével.

Az Áthidaló Iskola Előkészítő Program különös figyelmet fordít a finommotorika és grafomotorika alapos előkészítésére, hiszen a komplex fejlesztés mellett külön 10-15-20 órás foglalkozásokat lehet igénybe venni.

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk