Áthidaló Alapító, Oktató
Kapcsolat

A gyerekek fejlődése a szakemberek együttműködésén is múlik

Az Áthidaló oktatók minden évben két alkalommal ingyenes szakmai napon vesznek részt annak érdekében, hogy bővítsék tudásukat és országosan egységes szemlélettel dolgozzanak. Minél több “szemüvegen keresztül” látunk egy gyermeket, annál több irányból tudunk segíteni, megoldást javasolni a szülőknek vagy csak iránymutatást adni.

GAP-szindróma

2022 tavaszán szakmai napunk első előadója Ujhelyi-Illés Orsolya volt, aki a GAPS diétáról adott elő oktatóinknak. Orsolya 2008-ban ismerkedett meg a GAPS diéta megalkotójával Dr. McBride-dal, majd 2012-ben hivatalos GAPS Practitioner lett.

Dr. Natasha Campbell McBride neurológus második szakdiplomáját táplálkozástudományból szerezte. Saját kisfiának autizmus diagnózisa indította el a táplálkozás és az emberi psziché felépítésének, működésének feltérképezésében. Arra figyelt fel, hogy a táplálkozás szoros összefüggést mutat az agyi tevékenységekkel és a teljesítménnyel. Nevéhez fűződik a GAP-szindróma leírása és a GAPS diéta megalkotása.

A GAP-Szindróma (GAPS) olyan gyerekeket és felnőtteket érint, akik egyszerre küzdenek emésztőrendszeri és idegrendszeri problémákkal.


A GAP-Szindróma körébe tartozó tünetek:

  • bélgörcs (már kisgyermekkorban is)
  • puffadás
  • szorulás
  • hasmenés
  • székrekedés
  • étkezési zavarok
  • alultápláltság különböző fokozatai
  • ekcéma
  • asztma
  • gyenge immunrendszer

A tünetek hétköznapinak tűnhetnek, de Orsolya szerint bármelyik tartós fentállása esetén érdemes szakemberhez fordulni, hiszen a korai felismerés és kezelés ezekben az esetekben is nagyon fontos, hisz ezzel akár elkerülhetőek a tanulási, magatartási problémák.

Milyen problémákat okozhat a GAP szindróma?

  • autizmus (60-70%-a egyoldalúan táplálkozik)
  • hiperaktivitás
  • figyelemzavar
  • dyslexia
  • tanulási zavarok
  • viselkedési zavarok
  • skizofrénia
  • depresszió
  • kényszerbetegségek

Orsolya a mai „civilizációs betegségként” is emlegetett ételintolerancia, illetve érzékenységek diagnosztizálására, felismerésének fontosságára is hívta fel a figyelmünket.

Mely ételek terhelhetik az emésztőrendszert és ezáltal okozhatnak problémát?

  • glutén és kazein (tejfehérje)
  • cukor
  • keményítő/keményítőben gazdag hüvelyesek: bab, borsó, szója, csicseriborsó
  • laktóz
  • ízfokozók, E jelölésű tartósítószerek, adalékanyagok
  • permetezett zöldségek, gyümölcsök

A GAPS diéta alapelvei mindenki számára segítőek lehetnek, de a siker érdekében fontos a teljesen személyre szabottság. Így minden esetben célszerű szakemberhez fordulni a szakszerű segítségért.

További információkat és elérhetőségeket Alapítvány honlapján  kaphatunk.

Az összefoglalót írta Gettinger Kitti.

Hordozás, mint kiegészítő terápia

Mátyus Éva speciális hordozási tanácsadó, gyermekágyas dúla, okleveles szoptatási segítő beszélt nekünk a szoptatás fontosságáról, valamint a hordozás és mozgásfejlődés kapcsolatáról.

A kisbaba élettani szükségletei


A magzat az anyaméhben az idő nagy részét alvással tölti, állandó mozgásban van, alvás közben is mozog. Nem éhes, mert a köldökzsinóron keresztül folyamatosan tápanyagokhoz jut. Nem fázik, mert egyenletes megfelelő hőmérséklet veszi körül. Folyamatos érintésben van, kilenc hónapig nem alszik egyedül.
A szüléssel egy minőségi változás jön létre, védett helyről egy idegen világba születik, ahol egy nagy, hideg, fényes tér veszi körül.
Ahhoz, hogy visszakapja a biztonságérzetet vissza kell varázsolni az anyaméh közeli állapotba.


Szoptatás


Az újszülött gyomrának mérete megszületéskor pár milliliter űrtartalmú. Az anyatej gyorsan megemésztődik, arra van szüksége, hogy minél többet édesanyja közelében legyen, igény szerint szopjon.
A csecsemő szoptatása nem egyenlő kizárólag az anyatejes táplálással, hiszen akkor is szopik, amikor el szeretne aludni vagy fájdalmat érez, vagy csak édesanyja közelében szeretne lenni.

A hosszan tartó szoptatás előnyei:


-Az anyatej összetétele mindig megfelel a csecsemő számára.
-Az allergia kialakulásának lehetősége csökken.
-Az arc, fogak, állkapocs fejlődik.
-A szem-kéz koordináció fejlődésére pozitív hatással bír.
-Vérnyomás csökkentő hatású.
-Szülés után segíti a méhkontrakciókat.
-Az anyai szeretet folyamatosan védi a csecsemőt.


Mátyus Éva a hozzátáplálás bevezetését 6 hónapos kor fölött javasolja, mellette a szoptatást pedig legalább 2 éves korig.

A csecsemő társas lény, jelzéseire válaszkész gondoskodást igényel.
Vegyük észre jelzéseit, azonnal válaszoljunk, cselekedjünk. Ahhoz, hogy a csecsemő jelzéseit szülei minél hamarabb megértsék, fontos, hogy az első napokban hagyjuk egymásra hangolódni a családot. Segítsük a csecsemőt az elalvásban, melegítsük vagy hűtsük, tisztán és szárazon tartsuk. Szeretettel és gondoskodással nem lehet elkényeztetni egy kisbabát. Ha csak a babára figyelünk, ő mindent elmond nekünk, ha megértjük a jelzéseit, igényét jól ki tudjuk elégíteni.
Mátyus Éva kitért az agy fejlődésére is. Megemlítette, hogy a homloklebeny funkciói 3 éves kor körül kezdenek fejlődni, eddig az időpontig a gyermek nem képes arra, hogy önmagát megnyugtassa. Sírás közben a baba stresszhelyzetben kerül. Ha sírni hagyjuk, egy idő után elfárad, elcsendesedik, de a stressz miatti magas kortizol szint nem csökken.


A hordozás anatómiai szempontjai

Minden esetben vegyük figyelembe a megfelelő gerinc-, medence-, és csípőfejlődést, a hordozóeszköz feleljen meg a baba fejlettségének. Fontos, hogy stabilan ölelje körül a babát, térdhajlatig legyen megtámasztva. Fontos hogy a hordozó személy és a baba súlypontja azonos legyen. A hordozó eszközöket a baba mozgásfejlődésének megfelelően kell kiválasztani. Ehhez kérjük szakember segítségét.


Hordozás, mint kiegészítő terápia

  • Stimulálja az izmokat.
  • Fejleszti az idegrendszert és az egyensúlyrendszert.
  • Erősíti a kötődést.
  • A kifelé hordozás nem megfelelő pozitúra sem a baba, sem a hordozó számára.
  • Mátyus Éva megemlítette továbbá, hogy az utóbbi években egyre több édesapa érzi szükségességét annak, hogy az édesanya mellett ő is aktívan részt vegyen gyermeke hordozásában.  

Az összefoglalót írta: Tóthné Balázsi Margó

Oszteoterápia

Az oszteopátia nagyon régi gyökerekre nyúlik vissza, az 1800-as években mint egész testtel kapcsolatos foglalatosság Taylor Still orvos nevéhez fűződik. Az oszteopátia egy holisztikus szemléletmód, mely mint minden a természetben, alaptörvényeken nyugszik, de nyitott rendszerként működik. Szintén nagyon régre nyúlik vissza az eredete a cranioterápiának, amelyet a modern orvoslásban W.G Shutherland  kezdett el használni  1920-ban, mely a koponyacsontok mozgatásán alapszik. Baral nevéhez kapcsolódik a belszervi oszteopátia alkalmazása.

Magyarországon oszteoterápia néven ismert, mely elnevezés Kulcsár Gábor nevéhez fűződik.

A hagyományos orvoslásban az ízületi mozgás két csont közé korlátozódik, míg az oszteopátiában nem csak a hajlítás és nyújtás, hanem a csúszva gördülés is ismert. Mivel a teljes test működésére és működési kapcsolataira alapoz, így a csont-csont, csont-szerv és az izom-szerv egymásra hatását vizsgálja. Ezért történhet meg az, hogy a kezelés közvetve hatással lehet bizonyos szervek működésére is.

A születési traumák több későbbi problémának is lehetnek a gyökerei, mely függ a szülő nő medence típusától, a befordulás pozíciójától, a fej párhuzamosságától a szülőcsatornát tekintve, a születési helyzetektől, és a szülészeti műfogásoktól. Születés közben a koponya deformálódik, ami a szoptatás során, ahogyan erősödik a gyermek izma visszaáll. Ezért nagyon fontos a természetes táplálás, a szoptatás. Természetesen, ettől függetlenül is maradhatnak fenn elakadások a nyaki csigolyában, amely elakadások a csecsemőknél hypotoniát okozhatnak (90% a nyaki eredetű!), csecsemőkori reflexek fennmaradását, féloldalas szopást, ferde nyakat is. A felső háti elakadások akár légzési problémákat, az alsó háti elakadások nehézséget okoznak a felülésben, repülőzik (nem tudja letenni a fejét), rosszul alszik a baba. A medence elakadása során féloldalasság, lábhosszkülönbség jelenhet meg, illetve anatómiai problémát okozhat, amikor már a növekedés leállt.

Javasolt időben korrigálni az eltéréseket, mert az ilyen jellegű elakadások később kihatással lehet a gyermek mozgásfejlődésére, akár beszédére vagy viselkedésére is, a csigolya közti blokkok akár pszichés feszültséget is okozhatnak.

Ajánlott oszteoterapeuták: Kulcsár Gábor , Meskó Balázs

Az összefoglalót írta Fekete Eszter .

Beszédes testtartás – logopédia kicsit más szemléletben

Baracsy Gabi logopédus, okleveles gyógypedagógia tanár (MEd), beszédtechnika-tréner, Buteyko légzésterápia-felhasználó, prezentációs- és kommunikációs programvezető, kommunikációs- és beszédtréner, VoiceGym instruktor, a Magyar Alvás Szövetség logopédus szakértője. Foglalkozott ép és sérült gyermekekkel gyógypedagógusként és logopédusként óvodásoktól a kamaszokig.

A nevéhez, munkásságához kapcsolódik a Baracsy-módszer, Dsmile Program, amely ott kezdődik, ahol a hagyományos logopédia véget ér, és olyan problémákra nyújt megoldást, amelyekkel szemben a logopédia eszköztára kevésnek bizonyul. Hosszú évek kutatásának és fejlesztésének eredményeként született meg ez a módszer.

A myofunkcionális és orofaciális terápia, gyógypedagógia, beszédtechnika, légzésterápiák, funkcionális fogszabályozás, pilates elmélet és gyakorlati tapasztalatai lettek összevonva. A logopédiai problémák, testtartásban és az arcon fellelhető eltérések általában pusztán tünetek, amelyek mélyebben gyökerező rendellenességekre utalnak.

A Baracsy-módszer Dsmile Programja segít rendezni logopédiai, légzés- és mozgásszervi problémákat, mindezt úgy, hogy megteremti az alapokat, visszaállítja az ideális izomegyensúly állapotát.

Ráébresztő Vizsgálat után a Program gyermekek és felnőttek számára is elvégezhető.

A módszer lényege:

„Nem csak az adott, problémás területre koncentrál, hanem az egész testet és a funkciók közötti összefüggéseket figyelembe véve közelít a megoldáshoz. Intenzív mozgásos gyakorlatokkal, és orofaciális tréninggel az agy stimulálásán keresztül visszavezeti a pácienst egyfajta kiinduló állapotba, letisztítva róla minden „hibás” lerakódást: magával hozott fejlődési rendellenességet, helytelenül rögzült szokásokat, az élet folyamán szerzett sérüléseket, felborult izomegyensúlyt. Ebben a letisztult állapotban újratanítja az idegrendszert az adott funkció ellátására, most már a működésének megfelelő módon.” (dmsile.hu)

Mire nyújt megoldást?

  • Logopédiai problémák
  • Szájlégzés
  • Hangképzés és beszédtechnika
  • Állkapocs ízületi panaszok
  • Fogszabályozás
  • Fogcsikorgatás
  • Horkolás kezelése

Komplex kezelés:

  • natúr légzés visszaállítása
  • szájkörüli izmok aktiválása
  • testtartás korrekció
  • hangzás (rezonancia)
  • az idegrendszerben újraépíteni vagy javítva felépíteni az izommozgáshoz szükséges megfelelő izmokat csatolva

Az összefoglalót írta Jóját Krisztina és Békési Csilla .

Mi is az a Neurofeedback?

A NeuroFeedback vagy másik nevén EEG-biofeedback egy olyan agytorna technika, ami az agyhullámok monitorizálásán és azok kognitív befolyásolásán alapszik. A módszert a NASA fejlesztette ki negatív stresszhatások kiküszöbölésére, a psziché és a teljesítőképesség javítására. A NeuroFeedback, vagy magyarul neurológiai visszacsatolás az ember idegrendszeri állapotával kapcsolatos információ megjelenítését jelenti. Ennek az információnak a birtokában a fejlesztésen résztvevők tudják, hogy az agyi aktivitásuk mikor van a kívánt tartományban, illetve mikor dominálnak a nemkívánatos agyhullámok. A terápia közben visszajelzést kapunk arról, hogyan működik az agyunk.

Miben tud segíteni a neurofeedback  gyermekének?

A  neurofeedback tréninget sok területen lehet alkalmazni:

  •  szorongás
  • tanulási nehézségek 
  • figyelemzavar
  •  hiperaktivitás
  • ADHD
  • autizmus, spektrumzavar
  •  alvászavar
  • magatartás problémák

A tréning segítségével ezen eltéréseket korrigálva lehet elérni  az agytevékenység optimális működését. A neurofeedback terápiát nem csak a képességbeli- vagy pszichés problémák megoldására alkalmazhatjuk, hanem az agy teljesítőképességének fokozására és a kreativitás fejlesztésére is.

Hogyan történik egy kezelés?

A tréning során a kezelt személy a monitoron egy mozgó képet lát. A fejre, homloklebenyre elektródák, szenzorok kerülnek. A szakember nyomon követi a számítógép kijelzőjén megjelenített EEG jeleket és ha szükséges, beállításokat végez.

Semmilyen áramot vagy mágnesességet nem vezetnek a fejbe, a készülék csupán tükörként jelzi az agyhullámokat. Ez azt jelenti, hogy a tréningen résztvevő – mindenféle egér és billentyűzet nélkül – kizárólag agyi hullámainak segítségével játssza a játékot. Amikor az agyi aktivitás a kívánt frekvenciatartományon belülre jó irányba változik, a játékos pontokat szerez. Abban az esetben, ha a kívánt frekvenciatartományú hullámok erőssége nem-, vagy rossz irányba változik, a gyerek pontokat veszít a játékban. Néhány alkalom után az agy fokozatosan elkezd reagálni a számítógép által javasolt ösztönző ingerekre, így a játékos egyre jobb eredményt ér el. A folyamat során a gyerek önmagát fejleszti, melynek eredménye az agy nagyobb hatásfokú, optimális működése.

 Egy kezelés általában 30-40 percig tart. A terápia szükséges mennyiségét szakember határozza meg. Tartós eredményt, ahogy minden más terápiánál hosszabb távon és kitartó munkával érhetünk el.

A tréning során többféle feladat is adható. A leggyakrabban a gyerek egy filmet néz (ez bármilyen DVD-n megnézhető film lehet). Amennyiben  “jól állítja be” az agyhullámait, jó minőségben élvezheti a filmet. Amennyiben azonban nem “dolgozik eléggé”, a film rossz minőségűvé, halkká, zavaros hangúvá változik, egyszóval élvezhetetlen lesz. Tehát minden erejével azon fog “erőlködni”, hogy a kép ismét jó legyen. Másik megoldás egy animáció figyelése. Amennyiben  nem “dolgozik”, az animáció megáll, sőt fordítva indul el, ami figyelmeztető jel arra, hogy most a tréning nem eredményes. Közben hangjelzés is hallható. Harmadik megoldás a csukott szemű tréning, amikor csak a hang (zene vagy történet) jelez vissza arról, hogy mennyire sikeresen tudja a gyerek változtatni az állapotát.

Miért eredményes a Neurofeedback terápia?

Általában, nem tudjuk megbízhatóan befolyásolni az agyhullámainkat, mivel nem vagyunk képesek tudatosítani őket. Ha azonban látjuk az agyhullámokat a számítógép képernyőjén pár ezredmásodperccel azután, hogy az agy kibocsátotta őket (tudatosíthatóvá vállnak), ezáltal kapunk lehetőséget arra, hogy képesek legyünk befolyásolni és megváltoztatni.

 A módszer az önszabályozásra épít. Cél a nyugodt, DE fókuszált állapot elérése. Az újrahangolt agy képes hatékonyan működni, így a tünetek csökkennek és megszűnnek.

Függetlenül attól, hogy a probléma a figyelemhiányból, tanulási zavarból, kognitív működési zavarból fakad, a neurofeedback kezelés egy lehetőséget nyújt a rehabilitációra az agyhullámok átképzésével. Mivel a tréning folyamán hangokkal és mozgó képekkel jelez vissza azonnal a gép, ha az ideális agyhullámokat termeli az agy, illetve ha nem kívánt tartományba téved.

Ezzel az egyszerű módszerrel megtanítható az agy, hogyan csökkentse azokat az agyhullámokat, melyek alacsony agyi működéssel járnak és hogyan növelje az aktív és tudatos működésért felelős hullámokat.

Az összefoglalót írta: Bogár Judit

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása