Az első osztályra készülve… a tanító nézőpontjából

A mi iskolánkban szép hagyomány, hogy az elsős tanító nyáron meglátogatja leendő kisdiákjait az otthonaikban. Nagyon jó alkalom ez a megismerkedésre. A tanítónak azért, mert látja, hogy milyen környezetből jön a kisdiák, és mindannyiuknak lehetőség arra, hogy kialakulhasson egy kötődés, így az első iskolai napon nem idegenként állnak egymással szemben. A látogatás alkalmával én el szoktam kérni egy igazolvány fotót is, amit magammal viszek és ismerkedem a kis arccal. Így szeptemberben kíváncsisággal és kicsit már ismerősként várom a találkozást és nagyon jó, hogy néven tudom szólítani a kicsiket.

Az elsős tanító újra, immár sokadszor, díszbe öltözteti a szívét, mert újra lehetőséget és bizalmat kap arra, hogy hivatásának legjavát mozgósítsa. A legnehezebb és legszebb feladat ezen a pályán, a csapatnyi kis ovisból összetartó közösséget kovácsolni, ahol a tanulás érték.

Tudja a pedagógus, hogy kis ovisokat fog kapni, akikkel szépen fokozatosan kell majd megismertetni az iskolai élet szabályait.  Az addig kötelesség nélküli szabad játék helyét átveszi a játékos, majd komolyabb tanulás, ami erőfeszítést kíván a gyermektől. Nem minden úgy lesz, ahogyan a gyermek szeretné, kiváltképp nehéz ez az egykéknek akiknek nem, vagy csak minimálisan kellett alkalmazkodniuk eddigi életükben. Most meg kell élnie a gyermeknek, hogy ő 1 a 26-ból. És bizony ez nehéz tud lenni. Türelmet kíván mindenkitől ez a helyzet. Nagy könnyebbség, ha a nevelő érzi a család támogatását, ha tudja, hogy az egy csónakban evezők bíznak a kormányosban. Ha elhiszik a szülők, hogy nem rosszat akar a gyermeknek, akkor is, ha nem enged meg mindent. Sőt, nem, hogy nem enged meg mindent, de követel és utasít időnként. Hiszem, hogy dolga a tanítónak, hogy helyes útra tereljen és példát mutatóan járjon azon. Hiszen nem csupán oktatásról, de sokkal inkább nevelésről beszélünk ebben az életkorban. Kedvesen, jól, következetesen kezelni a konfliktusokat, hogy értse a szabályokat a gyermek. Kialakuljon egy jó kötődés a tanítóhoz, mert akkor lehet tanítani, ha a szeretet érzése már megfogant. Ebben az életkorban nagyon fontos a személyes kötődés! A gyermek itt még a tanító kedvéért, elismeréséért tanul. A kapcsolatuk a tanítás mozgatórugója.

A jó tanító olyan, mint a jó fecske. Tudásának fészkét állandóan építi, gonddal rakja, gyarapítja.

Fonay Tibor

Mindenki emlékszik az elsős tanító nénijére. Azt nem tudjuk felidézni, hogy mit és hogyan tanított, de bevésődik egy érzés, hogy milyen volt vele, mikor mit mondott, miért dicsért meg, hogyan reagált, hogyan vigasztalt… Az érzés marad meg, az lesz az emlék. Legyen az jó vagy rossz emlék. És ez elkíséri az embert, meghatározza a későbbi tanuláshoz fűzött viszonyt is.

Ugyanis az első osztály kezdése tele van várakozással, reménységgel a tanító szívében is. Vajon milyenek lesznek ezek a kismanók? Rendezett környezetből jönnek? Vagy már a családlátogatás után mozgósítani kell a saját gyermek és barátok gyermekei által kinőtt, megunt ruhákat, iskolafelszereléseket? Vajon ép családból jönnek, szerető, gondoskodó légkör veszi körül őket? Segítik majd ennek a kisgyermeknek az útját otthon? Szeretik egymást a szülők vagy éppen válnak? Sajnos nem egyszer volt olyan, hogy a családlátogatás alkalmával, mikor kikísérnek a szülők, vallják be, hogy hamarosan szétválnak útjaik. Szívet facsaró érzés ez, mert tudom, hogy ebben segíteni nem tudok, a tehetetlenség szorít ilyenkor. Az iskolába lépéssel kellene csak foglalkozni a családnak, megélni ennek örömét, izgalmát, gondját, baját. De másképp alakult az életük és a figyelmüket eltereli.  Nagy változás az iskolába lépés, hát még ha érzelmileg terhelt a környezet. A családnak is „iskolaéretté” kell válnia. Pontosan, időre be kell érni majd az iskolába, el kell készíteni otthon a feladatokat, be kell pakolni a könyveket, ki kell hegyezni a ceruzákat, tudni kell kívánságokat késleltetni.

A tanító készül. Nem túlzás, ha azt mondom egész nyáron. Mert különleges találkozásra készül. Úgy, hogy még nem tudja, vajon beválik-e, amit kigondolt, vagy újratervezés indul… Készíti a teremdekorációt, a matematika és olvasás tantárgyhoz a szemléltető anyagot. Kigondol valamilyen értékelő rendszert, játékokat gyűjt…termet rendez, dekorál, rajzol, fest, applikál, laminál… ragaszt, takarít a teremben, amit sokadszorra átrendezett már. Nem utolsósorban tanmenetet néz át, esetleg újra gondol, óraterveket készít. És tanul, olvas, továbbképzésre jár- akár önköltségen is- folyamatosan képződik, hogy minél hatékonyabban tudjon segíteni. Mert minden gyermek más és az esetleges elakadások is másmilyenek. Szakszerű segítség kell, nem elég a rutin.

És amikor eljön a pillanat, az osztállyal való találkozás ideje, ugyanúgy izgul, mint a kicsi, de örömtől ragyogóan fogadja a kis csapatot. 

A tanító tudja, hogy mérföldkőhöz értek. Neki kell megtanítania, nevelnie, vigasztalnia, kibékítenie, értéket adó ösvényre állítania tanítványait. Közben csapattá formálni, barátságokat alakítania, tehetséget bátorítania, felzárkóztatást megszerveznie, élményeket adnia. Biztonságot nyújtania. Egy közösséget kell formálnia, mert 4 évre szól ez a megbízás. Közben előfordulnak majd költözések és érkeznek majd új csemeték, akiket segíteni kell a szokásrend elsajátításában és a közösségben való helyük megtalálásában. Vannak irányítók és visszahúzódók. Mindenkinek helye és szerepe van az osztályban. Mert ők most már egy család.

Ezért nem riogatni kell a gyermeket, hogy az iskola más lesz- ez persze igaz-, hanem felkészíteni a változásokra, bizonyos fokú önállóságra eljuttatni, hogy magabiztosabban vágjon bele az iskolai életbe és így a sikerek is könnyebben jönnek majd.