Áthidaló Oktató
Kapcsolat

Ismerjétek meg a Gyöngycsibéket – bepillantás a mesés gyöngyfűzés rejtelmeibe

Hollenczerné Balogh Ilona pedagógus a tanítás mellett egy igazán kreatív tevékenységgel tölti a szabadidejét, ami nem más, mint a gyöngyfűzés.

Honnan jött az ötlet, hogy gyermekeknek gyöngyből készíts állatokat, illetve, hogy őket is megtanítsd ezeknek az elkészítésére?

Kb. 25 évvel ezelőtt az egyik fiú tanítványom gyöngyállatkákat hozott az iskolába, melyeket ő fűzött. Nagyon nagy sikere volt és kérték a gyerekek, hogy mi is fűzzünk hasonlókat. Ekkor még nem ismertem a gyöngyfűzést és elkezdtem kutakodni. Mivel ismeretlen terület volt, így eleinte a legegyszerűbb ötleteket kerestem, hogy könnyen meg tudjam tanítani a gyerekeknek és viszonylag kevés idő alatt tudják megfűzni, így a sikerélmény tovább lendíti őket az újabb fűzések felé.

Az iskolában milyen keretek között tud megvalósulni egy gyöngyfűző foglalkozás?

Szerencsés voltam, mert az évek során az intézményvezetők támogatták a terveimet, így 2000 őszén már hivatalosan is elindult a gyöngyfűző szakkör az iskolámban. Ekkor még csak felső tagozatos tanulók jártak a foglalkozásokra, összetételt tekintve közel a harmaduk fiú volt. Igen, fiúk is jártak a szakkörre, gyöngyállatok és a gyöngykockák fűzése volt a kedvencük. Néhányuk magatartás problémákkal is küzdött, de annyira összpontosítottak a gyöngyfűzéses tevékenységre, hogy a „gondok” ekkor szinte megszűntek.
Sajnos sok évembe került mire elértem azt, hogy alsósok felé is nyissunk, szerencsére ez is sikerült és évek óta 2×2 órában gyöngyözünk hetente. A 2 csoport összlétszáma 30-35 között mozog, tehát foglalkozásonként kb. 15-17 gyerkőccel nem egyszerű gyöngyöt fűzni, ha mindenki kezdő. Vegyes csoportokat alakítottam ki, amelyben a tapasztaltabbak segítették a kezdőket, így jobban rögzítették a meglévő tudásukat. A kezdők pedig a haladók alkotásait látva jobban igyekeztek, hogy ők is képesek legyen a komolyabb gyöngyfűzések elkészítésére.

Fontos a 2 órás foglakozás, hiszen ennyi idő kell, hogy igazán haladjunk is 1-1 alkotással és rögzülhessenek az adott alaplépések, így 1 hét múlva könnyebben tudjuk felidézni a tanultakat és folytatni a fűzéseket.

Azok a családok, akik az ország különböző pontjain élnek, hogyan tudják elsajátítani a gyöngyfűzés rejtelmeit?

Már több mint 10 éve fűztük a gyöngyöt és találtam ki újabb és újabb gyöngyfűzési ötleteket, amikor úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom én is a blogírással. Nem csak sok ötletem volt, hanem matek tanár lévén láttam, hogy egyre nagyobb gond van a különböző képességekkel és arra gondoltam, hogy a gyöngyfűzés nem csak hobbi, hanem egy fejlesztési lehetőség is a gyöngyfűző gyerekek számára. Többféle blogos felületen írtam a gyöngyfűzési leírásaimat és nagy lépés volt, amikor 2015 áprilisában a cafeblog közösségének a tagja lehettem. Közel 2 év alatt sok bejegyzésem került a címlapra, így egyre többen követték a munkámat.

2017. januárjában újabb változás következett be, megszületett a saját weboldalam: Bigyi-Bogyó néven és azóta is ott jelennek meg a gyöngyfűzési leírásaim. Közel 500 bejegyzésem van már. A gyöngyfűzési leírásokban nyomon lehet követni, hogy pl. az egyszerű csillagvirág ötletéből, hogyan lesz nagyobb szirmú virág, abból halacska, abból pillangó vagy krokodil . És újabb ötletek: házikó vagy hóember, melyek további fejlesztési lehetőségeket rejtenek magukban. A gyöngyfűző tudást folyamatosan bővítjük, nehezítjük, vagyis újabb szinttel feljebb lépünk. Fontos, hogyha gyerekekkel fűzünk, akkor ezeket a lépéseket ne hagyjuk ki, mert akkor a nehezebb alkotásokat nem tudja majd megfűzni, nem lesz képes a leírások követésére, új minták önálló megértésére. A blog több részből áll, a gyöngyfűzési leírások többsége a Bigyi-Bogyó Ötletekben találhatók meg. A leírások végén összefoglaló olvasható azzal kapcsolatban, hogy az adott fűzési ötlet mit fejleszthet.

Szülővel vagy pedagógussal fűzzön a gyermek?

Amennyiben azt szeretnénk, hogy a gyermekünk kicsit jobban megismerje a gyöngyfűzést, akkor ebben a szülő segítheti legjobban, illetve a nagyobb testvér, de azt tapasztalom, hogy szívesen bekapcsolódnak a közös füzögetésbe a nagyik is. Nagyon örülök annak, hogy egyre több pedagógus veszi fel velem a kapcsolatot és a nehézségek ellenére egyre többen készítenek ajándékot a tanítványaikkal anyák napjára vagy karácsonyra.

Vajon mit fejleszthet a gyöngyfűzés?

Nagyon sokféle képességet fejleszthetünk a gyöngyfűzéssel. Íme néhány… A gyerekek az első fűzéseket nagyobb méretű gyöngyökkel kezdik, és ahogy fejlődik az ujjak finommotorikája, úgy lesz képes egyre kisebb gyöngyök felfűzésére is. Nyakláncok fűzésével a sorozatokat készítjük elő, amikor adott szabály szerint kell felfűzni a gyöngyöket. Közben fejlődik a megfigyelőképesség is, hiszen ügyelni kell a színekre, esetleg a gyöngyök méretére és mélyül a számfogalom is, hiszen számolgani is kell közben.

Gyöngyállatkák fűzésével jobban megismeri az állatok testfelépítését, akár síkban, akár térben fűzi meg őket. Gyakoroljuk az irányokat és a két kéz koordinációja sokat fejlődik. A pillangók fűzésénél a szimmetria fogalmával ismerkedik meg szinte észrevétlenül. Kockák és gömbök fűzésével a térlátása fejlődik. A leírások olvasásával fejlődik a szövegértése, logikája. Tudásával saját ötleteket talál ki, egyre kreatívabb lesz. Kitartásra, türelemre nevel, gyakran ad sikerélményt, így kiváló stressz oldásra is.   

Mikor és hogyan született meg a Gyöngycsibe mesekönyv és a hozzá tartozó gyöngycsibe készítő csomagok?

A gyöngyfűzési ötleteimet többségében kezdő gyöngyfűző felnőttek és nagyobb gyerekek fűzték meg. Később egyre több pedagógushoz jutottak el a leírások és már nemcsak „zsinórfűzéssel” alkottak, hanem egyszerűbb figurák is készültek. De még mindig nem voltam elégedett, hiszen nagyon fontos lenne, hogy már ovis korban minél többet fűzzenek.

Így született az az ötlet, hogy a szülők már otthon is vonzóvá tehetik a gyöngyfűzést, ha olyan mesét olvasnak a gyerekeiknek, amelyben gyöngyből fűzött állatkák a főszereplők. Ha a gyerekek megszeretik a mese szereplőit, akkor kialakulhat az igény, hogy meg is fűzzék őket. Igaz a főszereplők megfűzése nem egyszerű, de vannak olyan szereplők, melyeket kis segítséggel az ovisok is meg tudnak fűzni. pl. pillangók, pókok.

A gyöngycsibék megfűzéséhez ismerni kell a gömb fűzésének lépéseit, és azután már sikerülhet a gyöngycsibe csomagokban található fűzési leírás megvalósítása is.

A mese főszereplői a gyöngycsibék, akiknek neve színekkel „kapcsolódik össze” pl. Ciklámen Cili, Kéki Kari – a csibék könnyen felismerhetők, hiszen a fejükön lévő „búb” a nevükkel van kapcsolatban (Világ Vili – világoskék búbja van). A mesék vidámak és tanulságosak, a szereplők gyerekekre jellemző tulajdonságokkal vannak felruházva.

A mese szereplőit megismerhetitek az Életre keltek a gyöngycsibéim videóból: https://www.facebook.com/gyongycsibek/videos/2228695464115939

A Bigyi-Bogyó ötletek egy online magazin. Hogyan kell elképzelni ezt a magazint, miről olvashatunk benne?

A mesés gyöngyfűzős magazin 2 havonta jelenik meg, már az 5. számnál tartunk. Mit jelent az, hogy „mesés gyöngyfűzős”? A gyöngyfűzési leírások egyrésze mesébe van ötvözve. Van egy 4 tagú család 2 gyerkőccel, Luca iskolás és Bence nagycsoportos óvodás. Márti az anyuka, akinek irányításával zajlanak a gyöngyfűzések. Amikor a család pl. szülinapra készül, akkor virágot fűznek közösen és egy beszélgetésbe szőtt történettel tanulhatjuk meg a virág fűzését.

Vannak hagyományos képes leírások és vannak rajzos leírások is a magazinban. A rajzos leírások ötletét folytatva a gyerekek tervezhetnek mintákat is színezéssel, illetve leltárt is készíthetnek a színezés után, hogy milyen gyöngyből mennyi darab kell a fűzéshez.A magazin letölthető és kinyomtatható, így a színezős feladatok ovikban, iskolákban is sokszorosítható, így több gyerek oldhatja meg a feladatokat.

Milyen gyöngycsibés terveid vannak a jövőt illetően?

Eddig 2 kötete jelent meg a gyöngycsibés meséknek. Néhány hete a Játszani jó! című mesekönyv online változata is elkészült. Hamarosan újabb meséket olvashatnak a gyöngycsibe mese kedvelői, de jelenleg még ez is online változatban lesz kapható. Bízom abban, hogy még idén az újabb mesék könyv változatban is megjelennek. 

A mesékhez online szövegértési feladatsorok készülnek kicsiknek és nagyobbaknak is. Ezekben írásos és rajzos feladatok lesznek, melyeket ovisok is megoldhatnak szülői segítséggel.

Szervezés alatt vannak újabb interaktív mesekönyv bemutatók ovikban és iskolákban is. Nagy örömömre júniusban az Ünnepi Könyvhéten újra fogok dedikálni Győrben, és bízom abban hogy sok mesekedvelővel fogok majd ott találkozni. 

Amennyiben szeretnétek a meséket jobban megismerni, akkor itt olvashattok részletek: https://www.bigyi-bogyo.hu/gyongycsibek-es-barataik-blog/

Ha kíváncsi lettél a mesés gyöngyfűzős magazinra, akkor azokat itt találjátok: https://bigyi-bogyobolt.hu/magazinok

Aki kedvet kapott a gyöngyfűzéshez az a Fejlesztő gyöngyöző Bigyi-Bogyó ötletekkel csoportban kap tőlem segítséget: https://www.facebook.com/groups/2791168937871522

Fogjunk össze és minél többen tanítsuk meg a gyerekeket a gyöngyfűzésre, bízva abban, hogy egyre több gyerkőcnek lehet így „mesés gyöngyélete”!

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása