Áthidaló Alapító, Oktató
Kapcsolat

Kényelmes ruha neked és gyermekednek? MoMi playwear!

Anyaként a mindennapokban rengeteg olyan helyzet adódik, amikor szükségünk van egy kényelmes ruhadarabra, amit bárhová felvehetünk. Bevásárlás, rohanás a gyerekekért, játszótér, kirándulás a családdal. Mi a közös mindebben? A MoMi rucikat bármelyik programhoz előkaphatod!

Balla D Felicia, a MoMi playwear ruhamárka tulajdonosa mesélt nekünk ötleteiről, a megvalósításról és a környezetbarát mami-gyerek kollekciójukról.

Petra: Mikor merült fel benned először a gondolat, hogy saját ruhákat kellene tervezned?

Felicia: Amikor anyukám első ruháját szétszabdaltam 12 évesen, majd új értelmet adtam neki, még nem fogalmazódott meg a gondolat, de a 3-4. darab után már volt egy elképzelésem arról, hova vezethet, ha ezt kitartóan folytatom. Ezeket a próbálkozásokat nem mindig kísérte osztatlan siker, főleg azért, mert az újraálmodott ruhákat ritkán szereztem be a saját ruhatáramból.
Az alkotásvágy innentől végigkísért, hol több, hol kevesebb figyelmet szentelve annak. A tervek meg csak gyűltek, míg a második gyerekem születése után fél évvel belém nem hasított a felismerés, hogy tulajdonképpen annak, hogy én ebbe belekezdjek, semmilyen akadálya nincs.

Petra: Mennyi idő telt el a tervek és a megvalósítás között? Mikor tervezted meg az első Momi ruhát?

Felicia: Rögtön azután, hogy ez az elhatározás megszületett. Srí Lankán teleltünk éppen, ahol a két gyerek (akkor még baba) altatása után a szoba előtt ücsörögve készítettem a terveket az ébredések között.

Petra: Január óta bővült a MoMi csapat. Hogy tudtok együtt dolgozni?

Felicia: Zita, a nővérem valójában már a kezdetektől velem volt a MoMiban, de nem volt igazán kimondva. Azt tudni kell, hogy a mi gyerekeink 1-1 év különbséggel születtek, 4-en. És 1,5 évvel ezelőttig még egy házban is éltünk, szóval alapból elég intenzív volt velük létezni, igazi “se veled, se nélküled” kapcsolatban voltak miniként. Tehát külön-külön még elég jól ki tudtuk egymást segíteni, de az totál kizárt volt, hogy valamit együtt csináljunk. Aztán ahogy elköltöztünk és kitisztult a helyzet, valahogy minden egyértelművé vált.

Petra: Mik a legfontosabb szempontok a ruhák tervezése során?

Felicia: Megfelelő alapanyag – jelenleg a 90% feletti, általában 95% pamuttartalmú pamutjersey anyaggal dolgozunk ami oeko-tex minősítéssel rendelkezik. Praktikusság – végigkísérjen egy több helyszínt és tevékenységet magába foglaló napot: óvoda-iskola körút, posta, iroda, bevásárlás, otthoni teendők, délutáni együttjátszás, kirándulás, játszótér. Kényelem – beleférjen néhány kiló plusz vagy mínusz anélkül, hogy új ruhára kelljen beruházni. Egyelőre nem olyan szembetűnő, hiszen az izgalmas minták dominálnak, de az új darabok tervezése során már a kombinálhatóság is nagy szerepet kap. Hiába imádjuk a kedves, vidám és meglepő mintákat, a fenntarthatósághoz – hogy ruháink a legtovább hordhatóak legyenek – úgy tudunk a leginkább hozzájárulni, ha jól kombinálható darabokat készítünk. Az őszi kollekciót például már így terveztük meg.

Petra: Hogyan kell elképzelni azt a folyamatot, ahogyan egy ötletből kész termék lesz?

Felicia: Az új fazonokat én megtervezem, aztán még együtt finomítunk rajta Zitával. Mivel különböző alkatokat képviselünk, ezek hasznos finomítások tudnak lenni. A minták kiválasztásával jó sok időt töltünk, az mindkettőnknek nagyon szívügye. A termékek elkészítését pedig olyan varrónő/k végzik, akikkel eddig szuperül tudtunk együttműködni.

Petra: Melyik a kedvenc részed ebben a folyamatban?

Felicia: Egyértelműen a tervezés.

Petra: Miért éppen MoMi Playwear lett a márkád neve?

Felicia: MOna a kislányom neve és DoMI a fiamé. Mivel a vállalkozás mozgatórugói az elejétől kezdve ők voltak, magától értetődő volt, hogy az ő nevükből kerekedjen ki a vállalkozás neve is.

Petra: Mi járt a fejedben a mami-gyerek kollekció megalkotása közben?

Felicia: A szülő-gyerek szetteket a kitelepüléseken felbukkanó csillogó kislány és kisfiú szemek ösztönözték, akiknek az izgalmas mintákat bújva, azt kellett válaszolni, hogy ezek bizony felnőtteknek készültek. Én úgy látom, hogy a minőségi magyar gyerekruhákból jól állunk, főleg a baba-részlegen hihetetlen igényes és gazdag a kínálat, így mi a szülő-gyerek szetteket is főleg a nagyobb óvodás, kisiskolás korosztálynak álmodtuk meg.

Petra: Hol lehet megvásárolni ezeket a kényelmes rucikat?

Felicia: A webshopunkban: www.momiplaywear.com/, a facebook (http://www.facebook.com/momicomfyfancy/) illetve insta (@momiplaywear) oldalunkon az egyéni rendeléseket tudjuk felvenni. Jelenleg a Szimplában lehet velünk nagyjából havonta találkozni, vagy a WAMP-on. Igyekszünk lehetőséget találni arra, hogy fel lehessen próbálni a ruhákat, meg lehessen tapintani azokat.

Petra: Várható külön gyerekruha kollekció is?

Felicia: Nem. Egyelőre azoknak a tudatos nőknek szeretnénk megfizethető alternatívát kínálni, akik folyamatos mozgásban vannak akár eltérő élethelyzetben: gyerekvállalás előtt, után. Akik pedig közben vannak, azokra várnak a szülő-gyerek szettek. 🙂

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása