Mit csinál a gyógypedagógus?

Nagyon röviden: a gyógypedagógus eltérő fejlődésmenetű gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik, segíti és kíséri családjaikat. A gyógypedagógusok sokféle különleges gyermekkel találkozhatnak munkájuk során, ennek megfelelően több irányba is szakosodhatnak.

A logopédusok olyan gyógypedagógusok, akik a kifejező és befogadó nyelvi készség eltéréseiben tudnak segíteni; a szurdopedagógus a halláskárosultsággal élő személyeket segítheti; a tiflopedagógusok a vak vagy gyengénlátó gyermekeknek segíthet, a pszichopedagógusok például az autizmus spektrum zavarral élőknek, de vannak értelmi akadályozottak pedagógiája szakos és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógusok is. Sok helyen találkozhatnak a szülők valamilyen szakos gyógypedagógussal, attól függően, hogy melyik területen van szükség különleges gondozásra.

A gyógypedagógusok bár „fejlesztést” végeznek, de nem „fejlesztőpedagógusok”.  A fejlesztőpedagógusok olyan tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, akik a főiskolai végzettség megszerzése után egy továbbképzésen megtanulták, hogyan tudnak az enyhébb lemaradásokkal küzdő (például hosszabb betegség után visszatérő, vagy eleve hátrányos helyzetből érkező) gyermekeknek segíteni. Ők azok a gyerekek, akik ma „beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM-N) küzdő gyermek/tanuló” diagnózist kapnak a szakértői bizottság alapvizsgálatán a Pedagógiai Szakszolgálattól. Velük fejlesztőpedagógusok is foglalkozhatnak. A gyógypedagógusok a „sajátos nevelési igényű” (SNI) gyermekek fejlesztő foglalkozásait tudják ellátni, akik – a szakértői bizottság komplex vizsgálata alapján – egy kicsit komolyabb lemaradással, mélyebb problémával küzdenek, mint „BTM-N”-es társaik. Az ő esetükben a szakértői bizottság vizsgálata is egy hosszadalmasabb folyamat, ahol megítélik a számukra szükséges fejlesztő foglalkozásokat, kijelölik a megfelelő végzettségű szakembereket (pl.: logopédus, mozgásfejlesztő, gyógypedagógus, pszichológus, attól függően, hogy a gyermek állapotán ki tudna leghatékonyabban segíteni).  

Minden emberi lény, akár fogyatékos, akár nem, igyekszik képességei legjavát nyújtani, és ha boldogságra törekszik, meg is fogja lelni a boldogságot.

Naoki Higashida

A gyógypedagógusok dolgozhatnak olyan intézményben, ahol csak fogyatékkal élő gyermekeket segítenek (szegregált óvodák, iskolák – „EGYMI”-k: Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények). Illetve integráló óvodában, iskolában (minden óvoda, iskola az Alapító Okiratában jelöli ki, hogy melyik SNI diagnózissal élő kisgyermeket tudnak fogadni megfelelő szakember és eszközállománnyal) is végezhetik a gyermekek fejlesztését. Ezen kívül az az iskola és óvoda, ahol nem tudják saját pedagógus státuszba felvenni a gyógypedagógusokat, igényelhetnek „utazó gyógypedagógus” ellátást is. Az utazó gyógypedagógiai hálózat működtetése az állam alapfeladata (mint például az „iskolai oktatás”, vagy az „óvodai nevelés”, vagy a „Pedagógiai Szakszolgálat” működtetése). Az utazó gyógypedagógusnak általában két-három „óvodája” és „iskolája” is van, ahová hetente többször kijár és ellátja a különböző SNI besorolású gyermekeket, tanulókat.

A gyógypedagógusok munkája is a legtöbb esetben a tanév rendjéhez igazodik. Tanév elején megkeressük a családokat, majd ismerkedés után állapotfelmérő teszteket veszünk fel a gyermekekkel, aminek eredményével kiegészítjük a szakértői véleményben megfogalmazott fejlesztési területeket. A két iránymutatás után (a szakértői vélemény és a saját állapotfelméréseink) alapján elkészítjük a fejlesztési tervét minden kisgyermeknek. Ezek a tervek a fogyatékosság típusától függően szólhatnak 2, 3, 6 hónapra, vagy egy teljes tanévre is. Optimális körülmények mellett a gyógypedagógusok a fejlesztési tervben megjelölt területeket, feladatokat egyeztetik az óvónénivel/tanító nénivel és a szülővel, illetve kollégákkal (pl.: logopédus vagy pszichológus) is. Így közösen tudnak azon dolgozni, hogy a fejlesztési időszakra megfogalmazott célok teljesülhessenek, a kisgyermek boldogulása a saját közösségében (óvodában vagy iskolájában) minél zökkenőmentesebb lehessen.  A tanév végén egy újabb állapotfelmérés következik, ami azért fontos, hogy láthatóvá váljon, hová sikerült közös munkával eljutnunk. Sokat dolgozunk azon, hogy ne csak nekik kelljen alkalmazkodni az iskolai, óvodai körülményekhez, hanem a körülményeket igazítsák egy kicsit az intézmények hozzájuk (például az írásbeli feleletet szóban kiegészíthessék, vagy több időt kaphassanak egy-egy dolgozatírás alkalmával, vagy a kisebbek láthassanak maguk előtt egy képes napirendet…stb.) Azon dolgozunk, hogy a „különleges gondozás” valóban meg is valósuljon, a környezet, amiben nevelkednek szeretettel fogadja el a „kicsit más” gyerekeket is, hiszen bizonyos szemüvegen keresztül valójában minden egyes ember egy kicsit más.