Mit csinál az óvodapedagógus?

Hogy mit csinál egy óvodapedagógus? Jó kérdés! A válasz lehet kusza, összetett vagy akár igen hosszú is. Van egy rövid válasz is a fejemben, mégpedig az, hogy sok mindent.

Megpróbálom a hosszabb, kuszább, összetettebb részét is megfogalmazni. A következő gondolatok az én tapasztalataimat, élményeimet tükrözik.

Nagyon szeretem a munkámat, ami valóban nagyon sokrétű. Ismernünk kell minden csoportba járó gyermek különleges igényét. hogy kihez, hogyan forduljunk. A gyermekek a legfontosabbak az egyenletben! Ezt fontos hangsúlyozni. Hiszen értük vagyunk, segítenünk kell őket abban, hogy megszerezzék az élethez szükséges tudást, tapasztalatot. Ehhez tervezünk, készülünk különböző tevékenységekkel, játékokkal. Nagyon sok mindent megteszünk azért, hogy minél élményszerűbb, játékosabb legyen a tanulás.

Olyan sokszor kapom azon magam, hogy munkába menet a buszon ülve arra gondolok, vajon mit gondolnak az emberek? Hová megyek ennyi holmival? Megszoktam, hogy néha a hét végén azt veszem észre; behordtam a fél lakást az oviba. Az a helyzet, hogy már a családom is megszokta. Megszokták, hogy az üres WC papír gurigának a helye a fürdőszobában az erre a célra kihelyezett gyűjtő kosárban van. Volt olyan, amikor annyi guriga gyűlt össze otthon, hogy az már az egész óvodának is elég lett volna, ezért elvettem a kosarat a helyéről. Azonban az üres WC papír gurigák tovább gyűltek a kosár helyén. Ezt igazából szeretem. Szeretem, hogy nem lepődnek meg, ha azon kapnak, hogy egy zsák szeméttel kelek útra, mert éppen a szelektív hulladékgyűjtést prezentálnám a gyerekeknek. Tehát minden óvodapedagógus mögött – vagy legalábbis szerintem a legtöbbjük mögött – áll egy család, akik lelkesen gyűjtenek bármit. Nem csak a családunkra számíthatunk ilyen esetekben, hanem a velünk együtt dolgozó dajkákra és pedagógiai asszisztensekre is! Ezt nagyon szeretném kiemelni, hogy nélkülük bizony semmire sem mennénk! Ezúton is köszönünk mindent!

Én azok táborát gyarapítom, akik lelkesen gyűjtögetnek a gurigákon kívül bármit. Nagyon sokszor hangzik el: „Ez még jó lesz valamire!” Tényleg így van. Sajnos sosem tudhatod, hogy mikor jut eszedbe valami olyan ötlet, vagy látsz valahol olyan dolgokat, amikhez jól jöhetne valami olyan, amit egy nem óvodapedagógus esetleg rég kidobott volna. Szóval ez egy ilyen munka. Nagyon sok helyen kutatunk a jobbnál jobb ötletek után, majd mentjük el őket fejben, vagy számítógépen, majd valósítjuk meg, ha alkalmunk van rá.

A hét végén nem csak arra jön rá az ember, hogy „Már megint mindent bevittem az oviba!” hanem arra is, hogy mennyi mindent őriztünk a köpenyünk zsebében. Erre a szennyes kosárba való bedobás előtti zseb ürítéskor szoktam felfigyelni. Jó nagy zsebek vannak a köpenyen, így sok minden belefér, amiket a gyermekek a kezembe nyomnak, olyan mondatok kíséretében, hogy: „Vigyázz rá!” „Csináld meg!” „Ezt találtam.” „Ez mi?” „Neked szedtem.” Ezekből az apróságokból akár kiállítást is nyithatnánk, nagyon izgalmas lenne. Elnevezhetnénk a kiálltást akár a gyermekek segítségével is. Vajon milyen címet adnának neki? Meg is kérdezem majd őket! Nekem az lenne az ötletem, hogy: A köpeny rejtelmei, vagy: Az óvónő feneketlen zsebe. A kiállítás elemei között biztosan lenne dió (mert diót januártól decemberig találnak az udvaron, nem tudom, hogy csinálják) kavics, kis virág (ezt lepréselném) hajgumi, hajcsat, lego, és rengeteg ismeretlen eredetű játék darabka. Hm… Ki tudja, egyszer talán megvalósítom ezt az ötletem, ha más még nem tette előttem.

Nem csak a fentebb leírt dolgokból állnak a mindennapjaink. Ezek mellett írjuk a szükséges dokumentációkat is. Erre nem is térnék ki, ezek vannak, ezt tudjuk, ezeket csináljuk. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a szülőkkel. Együttműködünk, összedolgozunk. Személy szerint a járványhelyzet okozta változásokban ez az egyik, amit a legnehezebben viselek. Az, hogy a szülőkkel nincs lehetőségem egy olyan fajta kommunikációra, amit megszoktunk, ami bevált, ami komfortos volt számunkra. Mert az e-mail és az egyéb nem az. Szeretném őket újra épületen belül látni, szeretném velük pár szóban megbeszélni az aznap történteket és szeretném látni, ahogy búcsúznak gyermeküktől, vagy, ahogy köszöntik őket délután.

            Az ovis élet nagyon eseménydús, minden nap máshogy telik. Vannak jobb, és rosszabb napok is. De ez szerintem mindenhol így van. Mégis nehezebben fogadtam el az elején, egy-egy rosszabb nap után elkeseredtem. Szomorú voltam, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Idő közben rájöttem, hogy ez normális, van ilyen, ez ellen nem tudok tenni. Észre kell vennünk, hogy a csoportnak éppen mire van inkább motivációja. Alakítanunk kell a terveinket az ő igényeik alapján is.

Igyekszünk a harmóniát megtartani, a nyugodt légkört biztosítani. A gyermekeket eljuttatni arra a szintre, hogy mikor elválnak útjaink, boldogan emlékezzenek vissza ránk és felnőtt korukban ne kelljen olyanokat mesélniük, hogy micsoda rossz dolgok történtek velük az óvodában. Emlékezzenek a jóra, például arra, hogy mennyire szerették az óvónéni illatát. Én erre nagyon emlékszem. Ezekből töltekezem, ezekre gondolok a mindennapok során, hogy a gyermekeknek iskolásként, majd felnőttként az jusson eszükbe az óvodáról, hogy milyen jó is volt. Mondják azt, „mennyire szerettem, amikor Kriszti néni viccelődött velünk és együtt nevettünk.” Persze vannak helyeztek, mikor nehezebben megy, de igyekszem, igyekszünk.

A kezdetektől azon dolgozunk együtt a többi felnőttel az oviban, hogy a gyermekek élvezzék az óvodás kort, hogy legyen jó a közösség. Várjuk őket nagyon, mikor először lépnek be az óvoda ajtaján. Meglátogatjuk őket otthon, már az első napok előtt, hogy ezzel is közelebb kerülhessünk egymáshoz. Majd kezdődik a beszokás időszaka, mely lehet nehezebb vagy könnyebb is. Ilyenkor még mi is próbálgatjuk, tapasztaljuk, mely gyermekhez mi a kulcs. Ezt van, hogy könnyebben, van, hogy nehezebben találjuk meg. Azonban, ha túl vagyunk ezen a kissé bizonytalan időszakon, akkor kezdődhet az igazi óvodai élet. Telik az idő, jönnek egymás után az ünnepek, készülünk először egy, aztán kettő, végül három karácsonyra, anyák napjára, és egyszer csak azon kapjunk magunkat, hogy már a ballagásra készülünk. Hamar eltelik az a pár év.

Fontos, hogy a gyermekek könnyen vegyék az iskola által gördített akadályokat. Azon dolgozunk, hogy az óvoda és az iskola átmenete ne egy hatalmas ugrás legyen, sokkal inkább egy élményekkel teli csúszda, vagy csak egy egyszerű lépés, ami nem okoz nehézségeket. Én hamarosan megint útnak eresztek néhány lurkót. Azt mondhatom, hogy az óvodapedagógusok számára ez az egyik legszomorúbb dolog. Mikor el kell tőlük köszönni. Nagyon a szívünkhöz nőnek az évek során.

Van egy kedvenc idézetem, melyet szeretnék megosztani. Nagyon szeretem, mert szerintem nagyon igaz és próbálom én is ebben a szemléletben tenni a dolgom.

Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló! Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!

Robert Fulghum

Röviden tehát tényleg sok mindent csinálunk. Nehéz általánosítva összeszedni a választ arra a kérdésre, hogy mit csinál az óvodapedagógus, nem igen tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit csinálok én, mint óvodapedagógus. Én így élem meg az óvónői létet. Biztosan lehetett volna tudományosabban is megfogalmazni, de akkor legyen ez inkább egy élménybeszámoló egy óvónőtől, aki egy Kriszti néni. Aki nem hiszi, járjon utána!