Szalai Emese

Hunyadi utca 9.
2624 Szokolya
Árak
Kapcsolatfelvétel Anamnézis Lap

Bemutatkozás

Szalai Emese vagyok, óvodapedagógus. 2011 óta foglalkozom gyerekekkel.

Az elmúlt évek során egyre erősödött bennem az érzés, miszerint szeretném magamat továbbképezni, hogy ezáltal minél komplexebb módon tudjam a gyermekeket nevelni, segíteni. A fejlesztés kognitív és mozgásos területe egyaránt fontos számomra, és ezek elsajátításában a maximumra törekszem, igyekszem minél szélesebb látókört kialakítani, ezért folyamatosan képzem is magam és szeretném a jövőben is.

Komolyan venni a gyereket, minden egyéb ebből következik.

Kodály Zoltán

Mindig is foglalkoztam az óvoda és az iskola közötti átmenet nehézségeivel, legjobb tudásom szerint segítettem ebben a gyerekeket, de az Áthidaló program által egy jól szervezett és felépített rendszert és komplex tudást kaptam ahhoz, hogy a lehető legtöbbet adhassam a hozzám kerülő gyermekeknek. Mindezt játékos formában, élmény alapú pedagógiai módszerekkel ötvözve.

A sikeres iskolakezdés igen fontos, hiszen az első év sikerei biztos alapot adhatnak a későbbi tanulmányokhoz, magabiztosságot és motivációt nyújthatnak sok évnyi tanuláshoz.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekek megbízzanak bennem, problémájukkal vagy éppen örömükkel is bátran forduljanak hozzám. Partnerként tekintek rájuk, hogy ezáltal közösen, személyre szabottan a lehető legjobb eredményt érhessük el. Mindeközben megtapasztalják, hogy a tanulás szórakoztató is lehet.

Szakterületek

Áthidaló Oktató6S Method fejlesztőAlapozó Terápiás fejlesztőBevezetés a Csoportos Komplex Mozgásterápiás FejlesztésbeÉrzelmi-és viselkedészavarok kezelése játékterápiával. 0. Modul: Bevezetés a játékterápiábaÉrzelmi-és viselkedészavarok kezelése játékterápiával. 1. Modul: A korai kapcsolati traumatizáció. Korai játékos interakciók elemzéseFonológiai tudatosság tesztJógakaland gyerekjóga oktatóKomplex mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldásáraÓvodapedagógus

Árak

0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása