Áthidaló Alapító, Oktató
Kapcsolat

Teher alatt nő a pálma?!

Ismerős mondás, melyet gyakran hangoztatnak azok a szülők, akik gyermekeiket különböző foglalkozásokra hordják majdnem minden nap, olykor egymás után kettőre, háromra is.

Érthető, hogy a szülők a lehető legjobbat szeretnék gyermekeiknek, ezért a sok különóra, sport, hangszer és fejlesztés. Nem szeretnék, ha valamiből kimaradna, vagy ha bánná, hogy nem próbálhatott ki valamit, amiről később kiderül, hogy fontos lett volna az életében. Tartanak attól, hogy esetleg utólag derülne csak ki, milyen tehetséges lett volna, ha már gyermekkorban elkezdi azt a bizonyos mozgásformát, elkezdi azzal a bizonyos hangszerrel való ismerkedést. Csak azt szeretnék, hogy mindenből kiemelkedően jól teljesítsen, kipróbálhasson mindent, amit csak szeretne és ezzel az életben maximálisan minden területen felkészült legyen. A fejlesztések is e célt szolgálják. A csemete behozza az esetleges hátrányait vagy kiemelkedően jó legyen.

Teher alatt nő a pálma – és kaktusz lesz belőle.

Balla D. Károly

De nem mindig ez a cél. Olykor a szülő a gyermekei által éli ki azt, amit ő kihagyott, nem tudott teljesíteni. Az álmait a gyermekei segítségével pótolja. Szeretett volna zongorázni, de nem volt lehetősége, pénze rá, így a gyermekét fizeti be zongoraleckékre. Ő nem zongorázhatott egykor, most egy kicsit része lehet, a csemete segítségével.

Akad olyan szülő is, aki nem tud megálljt parancsolni a kisgyermek kíváncsiságának. Amire rámutat a gyermek, megveszi. Amit ki szeretne próbálni a kicsi, arra befizeti, elviszi. Így aztán egyre több és több különóra kerül a naptárba, az elfoglaltságok közé, a napi rutin mellé. Milyen egy kisgyerek? Minden érdekli és minden olyan jó!

Mi történik, ha a gyermek besokall?

Sajnos nem igaz a mondás.

Teher alatt nő a pálma”! ?

Egy darabig talán. Majd amikor túlterhelődik, akkor elroppan, eltörik, tönkremegy. Így vannak ezzel a gyerekek is. Ha túl sok a különóra, foglalkozás, egy idő után besokallnak. Talán észre sem vehető, hogy elfáradtak. Talán még panaszkodni sem fognak, egy picit sem…

Elfáradnak és visszafejlődnek majd valamilyen területen. Ekkor jön az iskolai teljesítményromlás, az éjszakai ébredések, a beszédhiba újra megjelenése. Előfordul az is, hogy a gyermek viselkedése, magatartása változik. Visszahúzódó, ha korábban barátságos volt, szótlan lesz, sírós. Számtalan módon mutatkozhat meg, amit néha észre sem vesz a szülő.

Akármilyen tehetséges is mindenben, akármennyire is szereti mindegyik foglalkozást, egyszerűen elfárad testileg és mentálisan is. Ezzel pedig inkább hátráltatjuk a fejlődését, sem mint segítjük!

Mit tegyünk?

A szőlőnek kell észnél lenni és megálljt parancsolni. Érdemes szelektálni és csak azokat a foglalkozásokat megtartani, amiket nagyon szeret a kicsi és tényleg az előnyére is válnak a fejlődésben. Nagyon nehéz észrevenni, mikor jön el az a pont, mikor már túl sok. Érdemes inkább megelőzni és csak pár különórát megtartani, hogy a gyerek, gyerek is lehessen. Szaladgálhasson, szabadon játszhasson, kis barátokat szerezzen, pihenjen is… A túlfejlesztés és a túl sok foglalkozás árthat is, nem csak javíthat a gyermek esélyein!

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása