Válságkommunikáció okosan – gyerekeknek

Azt mondják, a világban csak egy dolog állandó: a változás. Különösen igaz ez napjainkban, ahol a modern élettel együtt járó digitális és elektronikai fejlődés mindent felgyorsított, hogy aztán hívatlan vendégként megérkezzen és lecsapjon ránk a koronavírus. Sokan sokfélét gondoltak és gondolnak a betegségről, a végeredményen azonban ez nem sokat alakít: a vírus jött és megváltoztatta az életünket.

Bizonyos szempontból azóta a változó szabályozások, rendelkezések és lehetőségek háromszögében töltjük a mindennapokat. Nem tudjuk, bemehetünk-e másnap a munkahelyünkre, lesz-e iskola, mikor derül ki valamelyik barátunkról vagy családtagunkról, hogy beteg. Nem tudhatjuk, hogy éppen mi magunk nem kerülünk-e váratlanul karanténba. A várakozás és a bizonytalanság átszövi az életünket.

Az elmúlt hetekben a gyerekek többsége arról számol be, hogy az oviban/suliban mindennapos téma a pedagógusokkal és a társakkal is, hogy meddig járhatnak még közösségbe, mikor kell majd ismét otthonról tanulni. Sokan tőlem is arról érdeklődnek, meddig jöhetnek még hozzám játszani, tornázni. Pontos válaszokat sajnos nem tudok adni, de mindig igyekszem megnyugtató mondatokkal szolgálni.

A stressz hatása a felnőttek szervezetére

Amikor nem ismerjük egy helyzet lehetséges kimeneteleit, vagy sejtjük ugyan, milyen forgatókönyvre számíthatunk, de nem tudunk kilépni belőle, kortizolszintünk megemelkedik. Ez az agy válasza az érzelmi stresszre. Azonban, ha a magas kortizolszint állandósul szervezetünkben, mentálisan túlterhelődünk és könnyen eljuthatunk a kiégési szakaszba. Jelen esetben az anyagi bizonytalanságtól való félelem, a korlátozott élettér, a tervezés lehetőségének vagy a tények pontos ismeretének hiánya, a betegségtől és a jövőtől való félelem hat okozhat érzelmi kilengéseket. Meglepő, de kutatásokból tudjuk, hogy a magas kortizolszint hosszabb távon kimutathatóan az agy méretének csökkenéséhez, a memória és kognitív képességek romlásához vezet. A stressz rövid és hosszú távon is megbetegít.

Ebben a tartósan felfokozott érzelmi és idegállapotban könnyebben előfordulhat, hogy olyan információkat osztunk meg a gyerekkel, vagy a gyerek előtt, melynek befogadására és önálló értelmezésére még nem képes. Ilyenkor magyarázatok hiányában a gyermeki elme kipótolja a hiányzó információtöredékeket és megpróbálja dekódolni a teljes történetet. Rendszerin ebből lesz a baj.

A gyerekek és a szorongás

A feszült helyzetek a normál életnek is természetes velejárói, melyet minden gyerek egyedi módon kezel. Van, aki sportol, van, aki naplót ír, van, aki kibeszéli és van, aki rágja a körmét… Jelenleg azonban a beszűkült élettér, a feszültséggel teli környezet és az információkhoz való széleskörű hozzáférés rontanak a helyzeten. Miközben a közösségi média felületein, az iskolában, a buszon, a youtuberek megnyilvánulásaiban, de még a mesékben is megjelenik a koronavírus, a vírusvédelem és a halál, addig a gyerekek személyes kapcsolataiban jellemzően sok az elhallgatás és a kibeszéletlen konfliktus.

A tabusító magatartás vagy éppen a gyerek valódi bevonása nélküli, ugyanakkor jelenlétében történő, túl sok feldolgozhatatlan információt tartalmazó beszélgetés árt. Hiszen akkor is hall és figyel minket, ha látszólag nem is érdekeljük őt. A megszerzett információkat pedig valamilyen módon beépíti meglévő ismeretei közé. Az így keletkező, fokozódó stresszel való megküzdés azonban ritkán zavartalan: pszichoszomatikus tünetek, rebellis viselkedés, körömrágás vagy más aggasztó szokás is megjelenhet.

Válságkommunikáció helyesen: hogyan csináljuk?

Alapigazság, hogy a gyerek nem hülye, csak kicsi. Neki is vannak jogai és jogos igényei, nekünk felnőtteknek pedig az a dolgunk, hogy a világba vetett hitüket őrizzük meg, amíg csak lehet.

Mit tegyünk a gyakorlatban? Beszéljünk hozzá és vele! Tisztázzuk, mi az a vírus, hogyan lehet valaki beteg és mire kell figyelnie. Egyértelműen magyarázzuk el, miért nem látogatjuk meg a nagyit, miért nem járunk mostanában játszótérre és ha kell, azt is, mi aggaszt minket. Bátran fogalmazzuk meg kételyeinket és aggodalmainkat anélkül, hogy túl nagy terhet tennénk ezzel a vállára!  
Mindig csak arra válaszoljunk, amit kérdez és csak annyit, amennyit szükséges. Ha lehet, az aktuális eseményeket, betegszámokat, koronavírusra vonatkozó közéleti híreket ne a jelenlétében és főleg ne a bevonásával tárgyaljuk meg.

Biztosítsuk arról, hogy bárhogy is alakulnak a dolgok (akár mehet iskolába/óvodába a következő héten, akár ismét digitális tanulás következik) az élet nem áll meg, és minden helyzetben támogatni fogjuk őt. Magyarázzuk el neki, hogy minden esetben olyan megoldás fog születni, amely az ő érdekeit veszi figyelembe. Nem jöhet velünk szembe olyan probléma, amit együtt ne tudnánk megoldani.

A vírus legnagyobb veszélye jelenleg nem- vagy nemcsak az-, hogy megbetegszünk, hanem hogy akkor veszítjük el a legmélyebb kapcsolódás lehetőségét gyermekünkhöz, amikor a leginkább szüksége volna ránk. Nem elég, hogy szeretjük és nem elég, hogy óvjuk: értenie kell, mi történik és éreznie azt, hogy szeretjük őt.