Áthidaló Alapító, Oktató
Kapcsolat

Ismerd meg szakmai vezetőinket!

Bemutatkoznak az Áthidaló Program szakmai vezetői, akik mindannyian magasan képzett, kiváló szakemberek. A csapatukba tartozó kollégákat régiónként koordinálják és segítik munkájukat.

Lantos Zita

Lantos Zita vagyok, három fiú gyermek édesanyja. Az alapvégzettségem tanár, művelődésszervező-média, de az utóbbi években több képzést is elvégeztem, így lettem egyéni és csoportos TSMT (Tervezett Szenzomotoros Terápia) terapeuta. Ezen kívül megcsináltam a KMT-t (Komplex Mozgásterápiát), a CogniPlus-t, Tótszöllősy Tünde Mozgásprogram eltérő fejlődésű 0-8 éves korosztály számára képzését, a Játékos Agyintegrációt, Finommotorika, grafomotorika fejlesztése és írás előkészítő kurzust, és a Fejlesztő gyakorlatok tornaszalaggal képzést. Sólyom Briginél a Homloklebeny gyakorlatokat és az Aktív poharas gyakorlatokat tanultam. Ezeken kívül elvégeztem még a Mozgásterápia-gerinctorna lóháton, a GOH-GMP Beszédpercepciós diagnosztika, valamint a Vadaskertnél az Érzelmi és viselkedészavarok kezelése játékterápiával képzést.

Jelenleg a PTE Gyógypedagógiai karára járok. Rengeteg a munkám, időm annál kevesebb, de imádom amit csinálok. Folyamatosan szélesítem tudásomat, végzek képzéseket, szeretek új tudást szerezni és ezzel a hozzám fordulókon segíteni. Saját érintettségből választottam ezt a pályát.
A fejlesztéseket vállalkozás keretében csinálom, saját kis Zita Fejlesztő Tanodámban (Zitanodámban). Fejlesztő szobámban és a tornatermemben tartom az órákat, melyet otthon alakítottunk ki, így össze tudom egyeztetni a munkámat a családommal.

Petrával a TSMT képzésen találkoztunk, összebarátkoztunk. Ahogy akkor az Áthidaló Iskola Előkészítő Programról beszélt, rögtön tudtam, hogy ennek a fantasztikus dolognak a részese szeretnék lenni. Elsők között végeztem el a képzést, és azt kell, hogy mondjam: Petra megcsinálta! Egy program, mely átmenet óvoda és iskola között. Aztán megkeresett, hogy legyek Szakmai vezető. Megtiszteltetés volt számomra, bár azt mondta, nem is fogadta volna el a nemleges választ. Persze meg sem fordult a fejemben! Egy szuper csapatot vezetek, amely remélem még nemsokára bővülni fog, hiszen szükség van az Áthidaló oktatókra!

Lovász Józsa Fruzsina

Lovász Józsa Fruzsina vagyok, gyógypedagógus. Felvidéken születtem, jelenleg Győrben élek a férjemmel.
Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, ezért rendszeresen részt veszek szakmai továbbképzéseken. Májusban úszásoktató lettem, így néha a medence partján is megtalálható vagyok! 
Az Áthidaló Programban nagyon inspiráló a kollégák munkája és szakmai együttműködése. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is a szakmai vezetők csapatát erősíthetem és segíthetem az oktatók munkáját! Köszönöm Pincz Petrának a bizalmat!
Célom, hogy az Áthidaló Program eljusson a felvidéki magyar gyerekekhez is.

Az iskola előkészítő foglalkozások mellett jelenleg Komplex mozgásterápiás fejlesztéssel foglalkozom.

Béda Kata

Béda Katalin vagyok. Harkányban élek családommal. Kislány korom óta a legfőbb célom egy boldog család megteremtése volt. Férjemmel három fiúgyermek nagyon büszke és boldog szülei vagyunk. Napi szinten próbálunk megfelelni a gyermekneveléssel járó kihívásoknak valamint az egyensúlyt megtalálni a munka és a család között. A gyermekek nevelése közben felismertem azt, hogy nagy szükség és segítség lehet a családoknak egy olyan szakember, aki preventív jelleggel segíti a gyerekek iskolára való felkészülését. Egy olyan segítő, aki segít a tanulási nehézségek háttérben lévő problémák feltárásában és képes segítséget nyújtani. Ezt a tanítói munkám során is tapasztaltam. Ez motivált arra, hogy újszerű, hatékony módszereket sajátítsak el és tanítóként gyógypedagógiai szemlélettel végezzem a munkám. Alapvégzettségem angol-tanító. Tanultam Alapozó Mozgásterápiát és elvégeztem a TSMT képzés valamennyi modulját, így TSMT I , TSMT II mozgásterapeutaként is dolgozom. Sólyom Brigittánál elvégeztem a Homloklebeny képzést. A mozgásfejlesztést kiegészítem célzott kognitív fejlesztéssel. Elsajátítottam a NILD I kognitív terápiát és annak óvodáskorú adaptációját. Megtanultam a háromlabdás kaszkád technikát és a Ronnie Gardiner Method zenés mozgásterápiát. Általános iskolai munkahelyem mellett a saját fejlesztő stúdiómban végzem a fejlesztéseket.

Az Áthidaló Iskola Előkészítő Programot az elsők között végeztem el. Fontosnak tartom, hogy egy hasonló szemléletmóddal rendelkező, innovatív szakmai csoporthoz tartozzak, ami folyamatos megújulásra sarkall. Számomra a módszer lehetőséget biztosít arra , hogy komplex módon segítsem a gyerekek felkészülését az iskolára egy izgalmas és kreatív módszerrel.

Nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy Petra felkért arra, legyek a dél-dunántúli régió szakmai vezetője. Nagy tudású, elhivatott és tapasztalt szakemberekkel dolgozunk és kívánunk a jövőben is együtt dolgozni.

Wanderscheid Hajni

Wanderscheid Hajnalka vagyok, Szolnokon élek családommal. Két csodálatos fiam és egy káprázatos férjem van. Nagyon hálás vagyok értük!
Az Áthidaló Iskola Előkészítő Programot a TSMT képzésemen hallottam először egy csoporttársamtól. Rögtön megtetszett a dolog, és aki ismer, tudja, hogy képzések terén nem nagyon szoktam dilemmázni, így még ott a képzésen jelentkeztem is. Rögtön az első képzésen részt vehettem. A mai napig nagyon örülök, hogy elvégeztem, sok gyermeknek tudunk segíteni abban, hogy kevésbé legyen szakadék az óvoda és iskola között és magabiztosabban kezdhessék iskolai éveiket a gyerkőcök.


Az idei évben ért az a megtiszteltetés, hogy Petra (Pincz Petra, a program szülőanyja) felkért, legyek a régió szakmai vezetője, aminek nagy örömmel és hálával tettem eleget.
Egy kicsit magamról: Szolnokon üzemeltetem a Pitypang fejlesztő házat, ahol többek között Áthidaló Iskola Előkészítő Program, egyéni és csoportos TSMT, Alapozó terápia, Homloklebeny terápia, Hangpancsi, komplex fejlesztés van. A fejlesztőházzal egy régi nagy álmom vált valóra, igaziból harmadik gyermekemnek tekintem. Ezen kívül a gyermekpszichiátrián is dolgozom egy teamben, mozgásterapeutaként.


Az Áthidalós csapatomba jelenleg 3 csodálatos szakember tartozik, akiknek tudása sokrétű, alapos, lojálisak az Áthidaló programmal, éppen ezért könnyű velük együtt dolgozni. Szakmai kérdéseinket, esetleges elakadásainkat meg tudjuk beszélni, így tudásunk hatványozódik. Azt gondolom, a gyermekek sokat nyerhetnek ebből az együttműködésből.
A későbbiekben szeretném, ha bővülne a csapatunk és lelkes, új kollégák csatlakoznának hozzánk, akik tudásukkal növelnék csapatunk színvonalát.

Draskovics Diána

Draskovics Dia vagyok, 4 éve élek Siófokon, óvodapedagógusként dolgozom.

Ahogy egyre több szülőt és kisgyermeket ismertem meg, sajátos problémákat, nehézségeket hallottam. Ez motivált arra, hogy még több hatékony és újszerű módszert tanuljak, amiket a mindennapi és a fejlesztői munkámba is beépíthetek. Arra törekszem, hogy minden kisgyermek számára megtaláljam azt, ami a legjobb és legnagyobb segítség a módszerek közül.

2019-ben az elsők közt végeztem el az Áthidaló Iskola Előkészítő Program oktatói képzését. Szintén abban az évben tanultam még az egyéni Komplex Mozgásterápiás Fejlesztést. Mindkettő módszerrel azóta is aktívan dolgozom. Idén Alapozó Terápiás fejlesztő lettem és Kulcsár Mihányné, Panni néni Diszkalkuliáról másképpen, valamint Dr. Gósy Mária GOH-GMP Beszédpercepciós diagnosztika és terápia című továbbképzésén vettem részt. Nagyon fontosnak tartom a folyamatos fejlődést, a módszerek megismerését és elsajátítását.

Ahogy teltek a hónapok és az évek, Petra egyre több munkát bízott rám, melyeket a legjobb tudásom szerint igyekszem mindig elvégezni. Az Áthidaló Iskola Előkészítő Program egy „harmadik kis család” számomra. Minden oktatónkat nagytudású, szakmailag elismert kollégának tartom. A „balatoni régióhoz” tartozó kollégák területi vezetője vagyok, ami kiemelten fontos számomra, hiszen én is balatoni vagyok.

Méri Dorottya

Méri Dorottya vagyok, gyógypedagógus-logopédus. Az utóbbi években elvégeztem a Komplex mozgásterápiás fejlesztés képzést, a Finommotorika és grafomotorika fejlesztése és íráselőkészítés kurzust, Játékos agyintegráció tréninget és Fonológiai Tudatosság Teszt workshopot. Folyamatosan igyekszem szakmai látóköröm tágítására, tudásom bővítésére, hogy minél holisztikusabb szemlélettel tudjam a hozzám érkező gyermekek fejlődését segíteni. Jelenleg két budapesti kerületben látom el a hozzám érkező nagycsoportosokat és a különböző nyelv- és beszédfejlődési zavarral küzdő óvodás és kisiskolás gyermekeket, valamint súlyos, halmozottan sérült személyek gyógypedagógiai ellátását végzem a budapesti agglomerációban.

Az Áthidaló oktató képzést 2019-ben, az első induló csoporttal végeztem el, azóta is aktívan dolgozom a módszerrel. Nagyon szeretem, mert rendkívül sokrétű fejlesztést biztosít a nagycsoportos gyermekek számára, komplex módon készíti fel őket az első osztály megkezdésére, mellette mégis nagyon játékos. Egy év közös munka után kért meg Petra, hogy legyek a budapesti kerületekben dolgozó oktatók szakmai vezetője, ezt az új kihívást nagy örömmel fogadtam el. Büszke vagyok arra, hogy a csapatomban jelenleg nyolc olyan szakember dolgozik, akik szakmájukat hivatásnak tekintik, sokrétű szakmai tudással, csupa pozitív emberi értékkel rendelkeznek és számukra a gyermekek fejlődése az első és legfontosabb.

Wéber Edi

Wéber Edi vagyok, modern-kortárs táncpedagógus, végzettségem alapján pedig – többek között – kisgyermeknevelő és óvodapedagógus. Mindenem a gyerekek és a mozgás, illetve bármi e kettővel kapcsolatos ismeret, tapasztalás.

Elvégeztem a komplex mozgásterápiás fejlesztés képzést, Tótszöllősy Tünde mozgásfejlesztési képzését, a CogniPlus-t, a játékos agyintegrációt, illetve a GOH-GMP Beszédpercepciós diagnosztika tanfolyamot.

Bölcsődei munkám során találkoztam Petrával, igen hiteles szakembernek tartom, és részt is vettem az első Áthidaló oktatói képzésen 2019 nyarán. Majd bő egy éves közös munkát követően megkért, hogy legyek a fővárosi agglomerációs térség vezetője. Nagy örömmel és megtiszteltetéssel fogadtam a kérést. A csapatomhoz szakmailag és emberileg is fantasztikus, csupa ambíciózus pedagógus tartozik. Remélem, hogy az agglomerációban minél több családnak tudunk majd abban segíteni, hogy a gyermekeknek önfeledt iskolai évei legyenek.

Lászlóné Orsi

László Lórándné Orsi vagyok. Miskolcon élek Kisfiammal, Férjemmel és Kónusz kutyánkkal. Gyógypedagógus, szomatopedagógus az alap végzettségem. Munkáim során rengeteg féle gyerkőccel volt szerencsém találkozni, nagy örömmel töltött el mindig, hogy soha nem sikerült két egyforma poronttyal találkoznom. A gyerekek csodálatosak, olyan színes egyéniségek, és olyan különlegesek, hogy azt leírni nem lehet.

Anyaságom során is ezt tapasztalom, melyet már öt éve van szerencsém megélni, tanulni, gyakorolni, elkövetni benne minden hibát, amit minden szülő elkövet, és aztán nagyon büszkének lenni magunkra és Kisfiunkra. A szülőség nagyon nagy kaland, sok-sok boldogsággal, és sok-sok nehézséggel is, amit nem szabad magunkban tartani. Vallom, hogy mindent meg lehet oldani és beszélni.

Nagyon szeretem az első találkozásokat egy családdal, megismerni az erősségeiket, és ha engedik, idővel a gyengeségeiket, mert hát ezért vagyok. Ezért választottam ezt a szakmát, hogy ha bizalommal felkeresnek, megosztják velem a legféltettebb problémáikat, akkor én teljes valómban, teljes személyiségemmel tudjak a rendelkezésükre állni. Ennek érdekében folyamatosan képzem magam. Mozgásterápia irányában, kognitív fejlesztés területén, hogy minél hatékonyabb lehessek. Minden érdekel, az egész élet egy nagy tanulás és nagyon élvezem, hogy számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre, csak élnünk kell vele.
Egy ilyen alkalommal találkoztam az Áthidaló Anyukájával, Petrával is, és azóta is töretlen az elköteleződésem irányában, és az általa létrehozott programban is. Nagy megtiszteltetésnek vettem amikor felkért az Észak-Kelet Magyarországi Régió Szakmai Vezetőjének. Minden évben több csoportot indítok Áthidaló Iskola Előkészítő Programmal, amit nagyon szeretek én is, és a gyerekek is.
Igyekszem átadni az életszemléletemet is a családoknak. Az egyszerű, a kevesebb több elvét vallom. Nagyon nagy természetbarátok vagyunk, rengeteg időt töltünk a szabadban, és erre bátorítok mindenkit.

Várok minden családot a kis fejlesztő kuckómba, hogy közösen megoldjuk bármit is sodor elénk az élet.

Pincz Petra, az Áthidaló alapítója

Emlékszem rá, amikor még a kezdetleges eszközöket egy bőröndben húztam magam után. Eleinte tömegközlekedéssel jártam Budapesten foglalkozást tartani, majd kénytelen voltam autóra váltani. Egyrészt, mert egyre több játékot cipeltem magammal az órákra, másrészt pedig azért, mert elkezdtem Dunakeszin és Siófokon is dolgozni. Meghatározó évek voltak ezek számomra. Rengeteg gyerekkel és családdal ismerkedtem meg, miközben nem csak szakmai tudásom bővült, hanem olyan emberi kapcsolatokra is szert tettem, melyek a mai napig fontosak számomra. 2016-ban munkát kaptam Budapesten egy családok átmeneti otthonában, ahol azóta is dolgozom, és ami szintén számos tapasztalattal gazdagított. Az évek során egyre világosabbá vált számomra, hogy mik azok a feladatok és eszközök, amikre feltétlenül szükség van az iskolához vezető úton. 2019-re az Áthidaló Iskola Előkészítő Program tematikája és eszközkészlete letisztult, véglegessé vált. Ebben az évben kezdtünk el az ország különböző pontjain dolgozó kollégákkal közösen munkálkodni azon, hogy minél több gyermekhez eljuttassuk az Áthidaló Programot. Ma pedig már több, mint 50 helyszínen vagyunk jelen.

Mindig is az volt a célom, hogy segítsünk a gyerekeknek magabiztosan, sikerélményekkel kezdeni az iskolát. Találkoztam azonban olyan gyermekekkel, akiknek az Áthidaló Program kevésnek bizonyult, valami másra is szükségük lett volna. Eleinte csupán néhány olyan fejlesztő módszert ismertem, ahová ezeket a gyerekeket tovább tudtam irányítani. Később számos továbbképzést végeztem el annak érdekében, hogy minden gyermeknek a számára legmegfelelőbb kiegészítő fejlesztést, terápiát tudjam javasolni. Ezzel párhuzamosan szakmaközi kapcsolataim is bővültek, így mára már nyugodt szívvel tudok a szülőknek szinte bármely területen kiváló szakembereket ajánlani.

A kezdetektől fogva hangsúlyt fektettünk arra, hogy az Áthidaló Program azoknak is elérhető legyen, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Éppen ezért minden oktató képzésen egy helyet olyan kollégának tartunk fenn, aki a programot hátrányos helyzetű gyermekekkel fogja használni térítésmentesen. Emellett több oktatónk is egy helyet olyan gyermek számára biztosít a foglalkozásokon, akit az óvoda, a helyi családsegítő vagy a védőnő delegál szociális alapon.

Mivel mindig a legjobbra törekszem, biztosak lehetnek benne, hogy az Áthidaló Programban az oktatóktól valóban azt kapják, amire a gyermeküknek szüksége van. Minden kollégánkat hosszas elbírálási folyamat után választjuk ki a szakmai vezetőkkel, hiszen pontosan tudjuk, hogy a szülők olyan szakembert keresnek, akire bátran rábízhatják gyermeküket.

Az Áthidaló csapata egy nagy család, amiben mindenkinek meg van a maga szerepe. Senki sem jó mindenben, de mindenki nagyon jó valamiben. A tudásunkat megosztjuk egymással, és folyamatosan képezzük magunkat. Ettől tudunk olyan hatékonyan működni. Ezért tudunk minden hozzánk érkező gyermeknek és szüleiknek segítséget nyújtani.

Az Áthidaló Program az én gyermekem, mellyel évek óta minden napomat és lehetőség szerint a legtöbb időmet töltöm. Nevelgetem, szeretgetem, és tökéletesítem. Ahogyan Önök néznek a legféltettebb kincsükre, úgy szemlélem én is a munkám gyümölcsét. Szülőként bízhat abban, hogy az én gyermekem kézen fogva kíséri majd az Ön gyermekét a magabiztos és sikeres iskolakezdés kapujáig!

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása