Áthidaló Oktató
Kapcsolat

Izgő-mozgó torna – Interjú Nébald Alexandrával az ország „Torna nénijével”

Torna gyermekek számára online? Igen, lehetséges, sőt hasznos is. Nébald Alexandra számára a „karantén” ideje alatt hozta létre Youtube csatornáját, ahol minden szülő számára elérhetővé tette az általa megalkotott Izgő-Mozgó tornát. A videók során bemutatott gyakorlatok pillanatok alatt a szülők és gyermekek számára közkedvelt elfoglaltság lett. Bár a „karanténnak” vége, ma is több ezren tornáznak vele az online tér segítségével.  Hogyan jött az ötlet? Mit fejleszt az Izgő-mozgó torna? Miért fontos a mozgás? Várható folytatás? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

Kitti: Tavaly az első karantén alatt Te lettél az ország „Torna nénije”. Mi ennek a története?

Alexandra: Hát igazából ennek a története az, hogy én ugye a saját kis fejlesztő házamban tartom ezt a Izgő-mozgó tornát, illetve van kettő bölcsődénk, és ott is. Édesanyámmal kitaláltuk, ahogy bejött ez a karantén, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy online bölcsödét. Ami azt jelenti, hogy ugyanúgy minden foglalkozást megtartunk minden nap hasonló időben, ahogy lenne a bölcsinkben is, csak online. Én heti kétszer járok a bölcsődékbe tornát tartani, ezért megbeszéltük, hogy ennek megfelelően heti kettő videót fogok készíteni. A szülőknek úgy volt a legjobb, hogyha Youtube-ra teszem föl, és ki tudják vetíteni a tévére. Ha már megcsináltam, úgy voltam vele, hogy akkor ne csak egy kis közösségnek egy zárt linkkel, hanem akkor már nyilvánosan fölteszem az oldalamra, hogy aki szeretne tornázni, használhassa.  Azt gondoltam, hogy majd talán, ha 30-40 gyerek tornázik rá. Ehhez képest a mostani legnézettebb videóm már több, mint százhetvenezer megtekintésnél tart.  Én lepődtem meg a legeslegjobban, hogy erre ennyire van kereslet. Akkor is és azóta is látom, hogy folyamatosan nézik őket. Nagyon sok elérhető, szuper dolog volt szerintem a karantén alatt, nem csak az enyém, de valahogy ez nagyon megfogta a gyerekeket és szüleiket.  A mai napig kapok videókat, képeket heti szinten, hogy ott a gyerkőc a tévé előtt és csinálja. Próbáltam tényleg úgy felépíteni a tornát, mintha előttem állna mindenki, őket szólítottam meg, hogy gyerünk, gyerekek, föl a kezeket.  Tehát a fő történet az, hogy egy online bölcsődéből kerekedett, egy nyilvános megosztással. Nagyon-nagyon sok videót tettem föl, ilyen 30-40-50 darab videót biztos és szerencsére sokan hasznosnak találták.

Kitti: Milyen képességeket fejleszt az Izgő-mozgó gyerektorna?

Alexandra: Én többfajta képzést is elvégeztem, például a a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning) -1 és 2, a testnevelési egyetemről van vívó edzői és aerobic edzői képesítésem is. Igyekeztem, hogy minden kis tudásom visszaköszönjön ezekben a tornába.  Például a TSMT-ből hozok olyat, hogy vesztibuláris ingerek legyenek benne, a edzőképesítésem miatt nagyon figyelek a megfelelő erősítésre nyújtásokra különböző izomcsoportok esetén. Továbbá hangsúlyt fektetek a koordináció, mozgáskoordináció, finommotorika, az egyensúly statikus és dinamikus is, figyelem, koncentráció, szerialitás fejlesztésére is.  Illetve egy ilyen kis elcsendesedés és meditáció is található benne. Egy kis plusz ellazulási készséget is próbáltam belecsempészni, így a tornák végére. Igyekeztem úgy kialakítani és felépíteni ezeket a tornákat, hogy a hullámozzanak az ingerek, és az intenzitása, illetve legyen egy kerete is.

Kitti: Hány éves kortól végezhetők ezek a tornák? Szükséges e bármilyen plusz eszközt beszerezniük hozzá a szülőknek?

Alexandra: Nálam már a bölcsődében egyévesen is tornáznak a gyerekek. Természetesen sokkal lassítottabb tempóban, mint a videón. A videókat egy jól figyelő kétéves is meg tudja csinálni, de inkább két és fél éves kortól javaslom. Sokszor mondom azt a szülőknek, hogy az is jó, hogyha megnéznek egy feladatot, leállítják a videót, megcsinálják a gyermekkel, ahányszor ő szeretné. Tehát először vizualizálják. Megnézik, hogy hol a néni és hogyan csinálja, leállítják, majd ők is megpróbálják. Ugye összekoordinálni a kezét, a lábát, esetleg még a dalocskát is hozzá nagyon komplex feladat. Nyugodtan részekre bontva is lehet csinálni vagy úgyis, hogy egy-egy feladatot kiragadnak belőle, és akkor csak azt gyakorolják otthon.

Kitti: Mit tanácsolsz milyen gyakran végezzék ezeket a tornákat a gyerekek?

Alexandra: Az a tapasztalatom a visszajelzések alapján, hogy aki heti kétszer tornázik, ott már a szülők számára is látható a fejlődés. A mozgáskoordinációban, a figyelemben, a magabiztosságban is észrevehető már a fejlődés.  Nyilván, ha csak hébe-hóba vesszük elő, hatalmas fejlődést ne várjon senki. Ilyen esetben inkább rekreációs foglalkozásnak vagy szabadidő hasznos eltöltésére szolgál. Fontos, ez nem egyenértékű egy terápiával, de hogyha rendszeresen végzik, akkor van fejlesztő hatása.

Kitti: Gyakran olvasni arról, hogy a gyermekek mozgásszegény életmódot folytatnak. Neked is ez a tapasztalatod? Véleményed szerint mit okozhat ez az életmód a gyermekek fejlődésében?

Alexandra: Sajnos igen. Nagyon szeretném cáfolni, de sajnos nem tudom. Abszolút azt látom, hogy ez a nagyon-nagyon sok tévé és kütyü beszippantja a mai gyerekeket. Én azt szoktam mondani és tanácsolni a szülőknek, hogy arany középutat keressék meg. Ami azt jelenti, hogy nem szabad tiltani, és nem is kell, mert tudom, efelé megy a világ, de szabjunk kereteket és határokat. Én is azt tapasztalom, hogy mozgásszegény életmódot folytatnak a gyerekek. Több, mint tíz éve dolgozom gyerekekkel, és az a tapasztalatom, hogy amit tíz éve meg tudtam csinálni velük, most már egyre kevésbé lehet.  Legfőképpen a megkésett beszédfejlődés, ami sajnos egyre gyakoribb.  A kreativitás is egyre kezd alábbhagyni a gyerekeknél. Szabálytudatuk kialakulatlan és szomorú, de késleltetni is egyre kevésbé tudnak. Tapasztalatom szerint ezek mind a mozgásszegény életmód számlájára írhatok.

Kitti: Instagramon októberben workshopot hirdettél amire pillanatok alatt elfogytak a helyek. Tervezel még ilyen workshopot? Szülők is jelentkezhetnek?

Alexandra: Az Instagram az egyik olyan platform, amin azt látom, hogy egy kicsit jobban össze tudja szedni a tartalmaimat, mint a Facebookon. Elkezdtem oda is feltenni pár gyermeknevelési tanácsot, játékos otthoni feladatokat és játékajánlókat, amik nagy érdeklődést váltottak ki a szülőkből. Nagyon sok szakember is elkezdett követni, akik állandóan arról érdeklődtek, hogy mikor jöhetnének el egy továbbképzésre hozzám. Annyian érdeklődtek, hogy kidolgoztam és meghirdettem az egynapos workshopot. Egy nap alatt be is teltek a helyek, ami számomra is hatalmas elismerés volt. Tervben van további workshop szakemberek számára, illetve külön szülők részére is.

Kitti: Várhatók a youtube-ra még további Izgő-mozgó tornák?

Alexandra: Igen, rajta vagyok. Tervben van egy nagyobb platform kialakítása, ahol több korcsoportra kiterjedően is lesznek videók.  Szeretném, hogy több korosztályt ki tudjak szolgálni, mert azt a visszajelzést kapom, hogy szükség lenne rá.

Nézzétek meg Ti is torna néni Instagram oldalát és YouTube csatornáját!
 

Kérdése van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdését

az Áthidalóról, Oktatóinkról, valamint gyermeke sikeres jövőjével kapcsolatban

Írjon nekünk
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresWebshop
      Szállítási mód választása