A karantén és MI!

Karantén: szótanát tekintve, főnevek csoportjába tartozik és azon belül is köznév. Eredetét tekintve: francia szó.

Jelentés kifejtése: „Több napos várakoztatás, vesztegzár, közlekedési tilalom egy járvány terjedésének akadályozására. Járvány miatt elzárt terület, épület, ahol több napig várakoznia kell azoknak, akik esetleg fertőzöttek lehetnek, és csak azt követően mehetnek tovább, ha már biztos, hogy nem fertőzöttek. „Ez egy új szó, ami bekerült 2020 márciusától az aktív szótárunkba és szép lassan az életünk részévé vált. Nem is gondoltam 2020-ban, hogy sokáig kell ezt a szót használni, és olyan új dolgokat fedezünk fel vele kapcsolatban, amik szerves részét képezik majd életünknek.

Itthon lenni jó. Ezt mindenki tudta, ismerte és ismeri is. De, amikor napok, hetek, hónapok telnek el úgy, hogy nem tudsz elmenni sehová és csak egy x négyzetméteres lakásban vagy épp házban élsz napról napra, az már nagyon hosszú idő. De te tudod, hogy egyszer vége lesz, ezt próbálod elmondani a gyermeknek és tartani magadban és mindenkiben a lelket. Az elején úgy gondolod nem sok idő és kibírjuk. Mert valljuk be, titkon mindenki álmodott már olyat, hogy mondjuk két hétig azt csinálok, amit én akarok, nincs következménye a pizsiben reggelinek az ágyban, vagy épp délben kezdem a napomat egy forró frissen főzött kávéval a kezemben. A gyermekem mellettem fekszik a nagy ágyon, együtt szürcsölgetünk és közben nézzük a Spongyabob kocka nadrágot és jókat kacarászunk. Amikor kellemesen elfáradtunk a kacagásban, akkor kimászunk az ágyból és megreggelizünk, délben. Délután egy órakor azon gondolkodunk, hogy mit is kellene kezdeni a nap hátralévő részében? Mondjuk játszunk egy jó nagyot itthon, vagy induljunk el a játszótérre, vagy vásárolni, vagy fagyizni, vagy a mai nap legyen a pizsié és egész nap lustizzunk együtt a tv előtt? Na ezeket a pillanatokat szerettem, nem is, inkább imádtam! Amikor ezek a képek összeálltak a fejemben, ilyenkor álltalában egyedül, és a legtöbb esetben a piros lámpánál vártam, és tervezgettem napjainkat.

Az idén a hír az autópályán ért, hogy bezárnak a közoktatási intézmények megint, és jönnek az új megszorítások a járvány gyors terjedése miatt. Itt már nem estem kétségbe mint 2020-ban, mert már volt tapasztalat, rutin, terv és segítség is. Megtanultuk kezelni a járvány miatt kialakult helyzetet.

Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor: a hozzáállásomat. 

Hozleiter Fanny

Miért is volt most jó itthon a családdal?

A reggelek nálunk mindig rohanással vannak tele: öltözz, pakolj, egyél, rohanjunk, siess, és sorolhatnám, de szerintem ezt mindenki ismeri. Ezektől most megszabadultunk. Átvette helyét a reggeli idill, ahol a család minden reggel együtt megreggelizett és megbeszéltük a napi menetrendet. Első volt az online oktatás, apa és anya munkája, és a déli ebéd, ami fix volt az életünkben minden nap, és ezt követte a pihenés és játszás délután. Igaz nagyon fárasztó volt az együtt élés a nap 24 órájában, de valahol mégis élveztük. Megszűntek a reggeli és a délutáni rohanások, sorban állások vagy épp a dugóban araszolás hazafelé. Helyette lettek közös étkezések naponta háromszor, és sok-sok közös élmény, emlék, amit a rohanó mindennapokban sajnos nem tudunk megélni. Ismét kiderült, hogy az iskolai menzás paradicsomos káposzta főzelék jobb, mint az enyém, valamint jobb a tea, mint itthon és az óvodai hurka az karika nem pedig henger alakú, és ott, ha nem volt jó az ebéd mindig van a fiókban valami kis keksz, hogy a gyerekek ne feküdjenek le üres gyomorral. 😊 Hiába próbáltam érvelni: itt meg az az ebéd minden nap, amit ti szerettetek volna, így nem járja, hogy most épp nem ezt akarod megenni! Pedig tegnap pont ezt rendeltétek. De az is kiderült az online oktatás harmadik vagy negyedik napján, hogy a tanitó néni sokkal lassabban diktál és türelmesebb, mint én. Sőt még az óvónő is szebben énekel és mindig azt a dalt éneklik a gyerekek, amit ők választottak. Csak halkan mondom: megmondtam, hogy nem tudok énekelni, mert nekem nincs jó hangom és a dalokat is csak könyvből tudom, nem fejből. Na de mindegy, az pont elkerülte a figyelmét a gyermeknek. Szóval voltak napok, amikor azt kívántam, bárcsak minden visszakerülne a régi kerékvágásban és végre mindenki, ehetne jót a menzán és énekelhetne kedvére a pajtásaival. De este amikor mindenki elcsendesedett és megjött az én időm, akkor hálát adtam a mai napért is, mert ezt is megcsináltuk, igaz délután kettőkor azt éreztem, hogy ezt a napot nem élem túl.

Amit szerettem: a sok közös olvasás, társasjáték, mese nézés, dia vetítés, régi mesék leporolása. És végre volt idő arra, hogy „én mondok egyet és te is…” játékra. Itt a lényeg, hogy mindenki választhat egy foglalkozást, társast, diafilmet, mesefilmet és azt végig csináljuk családilag. Eddig is játszottuk, de nem volt elég idő, hogy aznap mindenkire sor kerüljön, főleg, ha egy hosszabb mesét mondjuk egy 90 perces mesefilmet választottak. Amit szerettem az az, hogy én lehettem velük egész nap. Amióta bekerültek az oktatási intézményekbe ez nem volt meg, csak akkor, ha betegek voltak és az nem volt olyan jó. De most nem volt senki beteg, csak egy kicsit felfordult az életünk fenekestől, de lássuk be, akár milyen nehéz is volt, szerettem. Megvolt az anyai kontroll 😊 Sokszor hallottam, hogy mit beszélnek a társaikkal és milyen is az iskolai élet, mert ugye a beszélgetések online voltak. Néha azt éreztem, hogy belemászok az intim szférájukba, de rájöttem, nem, mert nem rontottam rá, hanem amikor kijött a szobájából elmondta, hogy kivel beszélt és mit beszéltek. Ilyenkor mindig megkérdezte, hogy holnap suli után újra lehet-e beszélni és játszani egymással. Ekkor büszke voltam rá és magunkra is, hogy jól csináljuk.

Az életet álommá kell átalakítani, s álmunkból valóságot formálni.

Pierre Curie

Ha most visszagondolok a reggelekre, amikor pizsiben ülünk reggel 7:30-kor az asztalnál és eszegetjük a pirítós kenyerünket és kortyolgatjuk a meleg teát vagy kakaót, boldogság tölt el és örülök, hogy részese lehettem, az életünk – e szakaszának. De pont a minap mentem futni és eszembe jutott, hogy pár héttel ezelőtt ebben az időben a gyerekekkel együtt sétáltunk itt, és most nincsenek velem. Nincs gyerek zsivaj az erőben, mert mindenki tanul, de már nem itthon, hanem az iskolában. Az igazat megvallva utoljára akkor volt ennyire nyugodt és kiegyensúlyozott az életünk, amikor picik voltak és itthon voltam velük GYES-en, mert akkor sem kellett sehová sem rohanni, mert az egész nap, mind a 24 óra a mi birtokunkban volt. Nekem azt az élményt adta vissza a karantén. Igaz, most voltak kötött időpontok, de akkor is sok–sok közös emlék és élményben volt részünk együtt, négyen.

Annak örülök, hogy mindenki visszatért a saját korcsoportjához, mert ott tudnak igazán kiteljesedni és tanulhatnak új dolgokat és szerezhetnek életre szóló emlékeket. Mert ők is és mi is a szép emlékekből merítünk erőt, amikor tudjuk, hogy bírni kell és tűrni kell.