Interjú Czecz Fruzsinával, a Gyerekkel vagyok könyv írójával

Czecz Fruzsina tanácsadó szakpszichológus, újságíró és nem utolsó sorban anya 2018-ban megírta a Gyerekkel vagyok című könyvét, azóta pedig Amerikában él családjával.A munkájáról, az amerikai életről, illetve a jövőbeli terveiről kérdeztem.                                  

Első könyved a Gyerekkel vagyok, mely 40 gyerekekkel kapcsolatos, humoros verset tartalmaz. A könyv megírását a gyerkőceid és a velük kapcsolatos történetek ihlették?

Amikor elkezdtem írni, még csak egy gyerekem volt, viszont mire a könyv a nyomdába és a boltokba került, megszületett a második fiam is. Sok saját élményből dolgoztam, és egy-egy, játszótéren elcsípett mondat, vagy ismerős családoktól hallott történet is belekerült a kötetbe. Nagyon örülök, mikor azt jelzik vissza az olvasók, hogy olyan, mintha róluk írtam volna. Vannak olyan helyzetek és érzések, amikkel azt hiszem, mindannyian találkozunk, akik „gyerekkel vagyunk”.

Jelenleg Amerikában éltek. Mivel telnek a hétköznapjaid? Online is dolgozol, mint pszichológus?

Igen, a férjem munkája miatt néhány évre New Jersey államba költöztünk. Nagyon sok szál köt Magyarországhoz mindannyiunkat, de a családból talán engem a legtöbb. Megoldottam, hogy a munkámat a világ másik végéből is tudjam folytatni, szerencsére a tanácsadások viszonylag könnyen áttehetők az online térbe. Csak a 6 óra időeltolódást kell áthidalni… Ha éppen nem dolgozom, akkor pedig jöhet a kártyacsata, boltos játék, gyurmasüti készítés a gyerekeimmel vagy egy kirándulás a közelben.

Mi a véleményed az amerikai oktatási rendszerről? Van tapasztalatod az óvoda-iskola átmenetről?

A kisebbik fiam óvodás, a nagyobbik pedig harmadikos az iskolában – bár a magyar rendszerben még csak másodikos lenne. Az óvodát nem véletlenül hívják preschool-nak, mert tényleg sok benne az iskolára hangolódás. Játékosan ugyan, de már 3-4 éves kortól ismerkednek a betűkkel, számokkal. Szerencsére azért a szabad játékra meg az udvaron futkosásra is marad idő, de szerintem kevesebb, mint egy magyar óvodában.
Önállóságra és nagy rugalmasságra nevelik a kicsiket. A mi óvodánkban például nem folyamatosan ugyanabba a csoportba, ugyanahhoz a pedagógushoz jár egy gyerek, hanem a gyerekek az életkoruk szerint minden évben továbbmennek egy másik csoportba. A termek berendezése is így változik: mások a bútorméretek, az eszközök, a dekorációk a különböző korosztályok szobáiban. Mikor ezt az évenkénti „vándorlást” megtudtam, kicsit szíven ütött, mert nem ehhez voltam szokva, de a kisfiamnak nem okozott gondot.

Az iskolából Magyarországon már kaptunk egy félévnyi ízelítőt, csodálatos tanárai voltak a nagyobbik fiamnak. Drukkoltunk, hogy kint is hasonló élménye legyen, és szerencsére sikerült. Maximális támogatással, segítőkészséggel találkozott, egy pillanatig nem éreztették vele, hogy a nyelv miatt mekkora lemaradásban van. Szoktam hallani sztereotípiaként, hogy az amerikai oktatás milyen alacsony színvonalú. Nos, ezt az első iskolai napon meg tudtam cáfolni, mikor belenéztem a matek könyvbe… Nagyon tetszik, hogy egy témát milyen alaposan járnak körül, és arra tanítják a gyerekeket, hogy sokféle jó megoldás létezhet ugyanarra.

A tanárok finoman, de mégis határozottan fegyelmeznek. Egymás tisztelete, a szabályok és a játékosság jól megfér egymás mellett. Ugyanúgy, ahogy a különböző kultúrák, szokások és ünnepek is. Készülnek a karácsonyra és a húsvétra, de megemlékeznek a zsidó ünnepekről is, nagy üdvözlő dísz lóg a bejáratnál a kínai újév kezdetén, és megtanulják, mi a teendő, ha egy osztálytársuk a Ramadán-t tartja.

Legyen szó oviról vagy iskoláról, minden teremben kint lóg az amerikai zászló. Szerves része az oktatásnak a nemzeti identitás, és az ország rövid, de mégis eseménydús történelme…

Az elmúlt két év a koronavírusról szólt. Pszichológusként mit tapasztalsz a gyerekeknél, van hozadéka a karanténnal teli időszaknak?

A sok korlátozás, lemondás és bezártság mellett szerintem pozitívumokat is lehet említeni. Például akinek túl gyors volt az iskolai tempó, arról számolt be, hogy az otthoni tanulás alatt végre több ideje volt elmélyülni, fel tudott zárkózni. A szülők (bármennyire is megterhelő volt a pedagógus szerepébe bújni) jobban ráláttak a tananyagra, és arra, hogy hol tart, hogyan teljesít a gyerek. Mennyire tud önállóan dolgozni, vagy miben van szüksége több segítségre.   Az online oktatás alatt sok készsége fejlődhetett a gyerekeknek. Ha már úgyis a laptop előtt kellett ülniük, megtanulták hozzáértőbben használni a programokat, a keresőoldalakat és gyorsabban tudnak gépelni. A hosszú, otthon töltött idő sok családot összekovácsolt, jutott idő egy közös ebédre vagy délutáni sétára, ami a normál kerékvágásban elképzelhetetlen lett volna. Mikor pedig végre visszatérhettek az óvodába, iskolába, jobban tudták értékelni a személyes találkozásokat. Sok minden felértékelődött, amit korábban természetesnek vettek. 

Milyen terveid vannak a 2022-es évre? Tervezel esetleg egy újabb szülőknek szóló könyvet írni?

A„Gyerekkel vagyok”-ban elég sok élethelyzetet érintettem a családtervezéstől a kamaszkorig. Kereknek érzem, nem tervezek újabb, szülőknek szóló kötetet. Dolgozom viszont egy könyvön, aminek a másik fő területem, a gasztropszichológia lesz a témája. Ebben sem szakadok el teljesen a szülő-gyerek kapcsolattól, hiszen a főzés, az étel és étkezés a családi élet meghatározó része.